Kick-boksz: Dicséretes helytállás

 
Hét érmes helyezéssel tértek haza megyénk kick-boxosai a szegedi világkupáról. (2010.05.31.)
Hét érmes helyezéssel tértek haza megyénk kick-boxosai a szegedi világkupáról. (2010.05.31.)
 
Megyénk kick-boxosai a megszokottnál kisebb létszámú csapattal utaztak és küzdöttek, a megszokottnál nagyobb mezőnyben a világkupa sorozat szegedi állomásán. A megmérettetésen 20 ország közel 1000 versenyzője vett részt. Volt itt versenyző északtól – délig (Norvégia – Szerbia), nyugattól – keletig (Ausztria – Kazahstan).
 
Ahhoz, hogy a mi kis 14 fős csapatunk teljesíteni tudja Zrínyi Miklós mesteredző elvárásait, a szokásosnál is nagyobb elszántságra volt szükség. A csapat vázát a jövő reménységei és a már rutinos magyar válogatott kerettagok adták. Fontos tudnunk, hogy a csapat nem specializálódik a kick-box egy szabályrendszerére. Minden ágazatban tud felvonultatni kiváló harcosokat.
 
Az első másfél napban az utánpótlás korúak szívvel – lélekkel és persze minden technikai tudásukat latba vetve küzdöttek. Ennek meg is lett a gyümölcse, hiszen 2 arany, 2 ezüst és 1 bronzérmet zsebeltek be.
A fiatalok minden dicséretet megérdemelnek- mondta Zrinyi Miklós. Ébelle Fruzsina, Szabó Tamás, Nyergesi Tomi és Quintz Norbi is nagyon magabiztos győzelmeket aratva jutottak a döntőbe.
Nyergesi Tamás megismételte a diákolimpiai döntőben nyújtott remek teljesítményét így kétség nem férhetett hozzá, hogy ki lesz a győztes! Hasonlóképpen remekelt Quintz Norbert, aki a junior mezőnyben szerzett aranyérme után a felnőtt mezőnyben is a indult, ahol az előkelő ezüstérmet vehette át. Szabó Tomi mérkőzése után mindenki csodálkozva állt, amikor az ellenfele kezét emelte a magasba a vezetőbíró.
 
Ezt követően a felnőtteken volt a sor. Ők látván a ”kicsik” addigi teljesítményét még jobban próbálták saját tudásuk legjavát nyújtani. A nyergesi-esztergomi seniorok 3 arany, 4 ezüst és 5 bronzérmet verekedtek össze két nap alatt. Közülük is kiemelkedik a nyergesújfalui Németh Janka és klubtársa Hirsch Viktor teljesítmény, hiszen Ők mindkét szabályrendszerben döntőt vívtak.
 
Semi-contact
 
1. hely     Hirsch Viktor
2. hely     Németh Janka
3. hely     Scheirich Réka és Molnár Mónika
 
Full-contact
 
3.hely      Varga Tímea, Buják Tamás, Huk Péter
 
Light-contact
 
1.hely      Nyergesi Tamás, Németh Janka, Molnár Mónika, Quintz Norbert
2.hely      Ébelle Fruzsina, Fenyvesi Márta, Szabó Tamás, Quintz Norbert, Hirsch Viktor
3.hely      Hargitai Viktor
 
 
Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió