Siker a szomszédvár ellen

 
Jó játékkal 32-24-es győzelmet aratott a Tatai AC női kézilabda csapata hazai pályán a Tatabánya ellen az NBII Északi csoportjának 15. fordulójában. A két szomszédvár csatája küzdelmes, egyben színvonalas mérkőzést hozott. (2015.03.23.)

Ősszel 26-22-re nyert idegenben a Tatai AC, a tabellán elfoglalt helyezéstől függetlenül most is küzdelmes találkozóra volt kilátás. A várakozásnak megfelelően jó iramban kezdődött a találkozó. Fej-fej mellett haladtak a gárdák, a 10. percben 8-8, a huszadikban pedig 12-12 volt az állás. A félidő végén kitűnő hajrával 17-14-es előnnyel vonulhatott szünetre a hazai csapat.

 

A második játékrész elején sem változott a kép, a 40.percben 20-19-es hazai előnyt mutatott az eredményjelző. Innentől kezdve azonban a hazaiak védelme a korábbinál is hatékonyabban szűrte a tatabányai támadásokat, egyre többször sikerült leindítani, így előbb 3-4, majd pár perccel később már 8 gól volt a hazaiak előnye (28-20). A mérkőzés eldőlni látszott, a végig koncentráltan és fegyelmezetten játszó Tatai AC nem engedte ki kezéből a győzelmet és a végén 32-24-es sikert aratott.

 

Női kézilabda NB II., Északi csoport, 15. forduló:

Tatai AC – Tatabánya 32-24 (17-14)

A legjobb tatai góldobók: Kulcsár Gyöngyi 9, Mayer Lívia 7, Antal Dominika 6, Völgyi Ágnes 5.

 

„Idegenben is küzdelmes mérkőzést játszottunk, tudtuk, hogy most sem lesz könnyű. Ma minden helyzetre jól reagáltunk, amikor pedig az addig is jól működő védelem még keményebb lett, eldöntöttük a meccset. Két jól felkészített együttes csatája volt, örülök a győzelemnek” – mondta a lefújás után Csányi Gábor vezetőedző.

„Jót tett a csapatnak a kéthetes szünet, tudtuk rendezni sorainkat. Türelmesen játszottunk, mindenki ott volt fejben és fizikailag is jól bírtuk. Büszke vagyok a csapatra, hogy egy ilyen presztízs rangadón végig koncentrált és a végén magabiztos győzelmet arattunk. Külön kiemelném, hogy sok néző jött ma ki, köszönjük a támogatásukat” – tette hozzá Kulcsár Gyöngyi (képünkön).

 

Juniorok: Tatai AC – Tatabánya 23-36 (10-16) Legjobb tatai góldobók: Szabó Virág, Nyitrai Viktória 8-8

 

„Egy jobb játékerőt képviselő együttes ellen játszottunk. A lányok hozzáállása nagyon jó volt, nagyot küzdöttek. Sajnos, az elején a vendégek nagyon elhúztak és lényegében eldöntötték a meccset, de utána csapatom kiválóan dolgozott, aki a pályán volt, megtette a magáét” – fogalmazott Gubicza István, a fiatalok trénere.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió