Sibalin az új tréner

 
Menesztették az NB I. B Nyugati csoportjának negyedik helyén álló tatai férfi kézilabdacsapat edzőit, Fülöp Pétert és Kiss Istvánt. A klub vezetése Sibalin Jakabot, az NB I-es tatabányai együttes pályaedzőjét nevezte ki a helyükre. (2015.03.20.)

Sibalin Jakab egyébként Tatán él, aki rendre figyelemmel kísérte a TAC mérkőzéseit, így aztán képben a van a jövőt illetően. A Grundfos Tatabánya KC hozzájárult a tatai trénerséghez, és továbbra is pályaedző marad a megyeszékhelyen. Mindkét feladatára száz százalékosan szeretne koncentrálni.

 

– Öt pontra vagyunk a dobogót érő helyezéstől. A tatai srácok szinte mindegyikét jól ismerem. Reményeim szerint most már csak előre nézünk, kit lehet, kit tudunk utolérni. A múltat a hátunk mögött hagyjuk. Persze ebben a helyzetben már nem csupán rajtunk múlik, hogy hol állunk majd a szezon végén. A célunk, hogy a maximumot hozzuk magunkból, a csapatból. Ez a fajta hozzáállás tetszik igazán nekem – nyilatkozta a kemma.hu-nak az egykori kiváló játékos.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió