NB II-re készülnek a tatai lányok

 
  Tatán tíz éve még a női kézilabda volt a meghatározó. Aztán jött a mélypont. Évekig a megyei osztályban szenvedtek. A mostani évadban jó hajrával bajnokok lettek a tatai hölgyek, így ismét a magasabb osztályban küzdenek a 2009-2010-es évadban. (2009.09.06.)
Tatán tíz éve még a női kézilabda volt a meghatározó. Aztán jött a mélypont. Évekig a megyei osztályban szenvedtek. A mostani évadban jó hajrával bajnokok lettek a tatai hölgyek, így ismét a magasabb osztályban küzdenek a 2009-2010-es évadban. (2009.09.06.)
 
Rögös volt az út, hiszen a megyei bajnokságban sok „csapás” érte a tataiakat. Két pontot levontak az együttestől, amely aztán behozva lemaradását a rájátszásban bizonyított és megérdemelten nyerte a bajnokságot.
     – Nemrégiben hatalmas bulit csaptunk, hosszasan ünnepeltük a bajnoki címet, határtalan volt az örömünk – emlékezett Klementi Ágnes, a 25 éves csapatkapitány. – Most már az NB II-re készülődésre koncentrálunk, mert szeretnénk benn maradni a magasabb osztályban. Úgy vélem, erre jó esélyünk van, bár nagyon erősnek tűnik a mezőny.
 
    Gaál Szabolcs, aki a felnőtt-, egyben az ifjúsági csapat edzője is, elmondta, hogy nem volt célkitűzés a megyei bajnokság megnyerése, ám a felkínált lehetőséggel nagyon jól éltek a lányok. Egyébként a mester megszállott, és minden mérkőzésre úgy hangolta tanítványait, hogy azokon nyerni kell. Most heti három kemény tréninget vezényel a lányoknak, erősítés nemigen lesz, de elképzelhető, hogy két-három Tatáról elszármazó kézilabdás visszatér nevelő együttesébe.
 A tataiak lelkesen készülnek a bajnoki rajtra. Ütőképes csapat alakult ki az elmúlt egy évben. A gárda a fiatal és a tapasztalt, NB I-et is megjárt kézisek (mind tatai kötődésűek) jó ötvözete. Itt játszik az Ferencvárost is megjárt, tatai Vavrik Hajnalka és a Győrben remeklő Horváth Zsuzsanna is.
   – Nagy öröm volt, amikor megnyertük a bajnokságot, és meg kell mondanom, hogy az első perctől bíztam a sikerben – értékelt a 37 éves Zsuzsanna, aki még mindig a csapat nagy erőssége. – Tapasztalt játékos vagyok, érzem, hogy az NB II-ben a középmezőnyben fogunk végezni. Nem lesz könnyű, hiszen alig ismerjük leendő ellenfeleinket.
   Az NB II-nek valószínűleg a megyei bajnokságot nyert csapat vág neki. Ők a következők: Horváth Zsuzsanna, Vadász Kitti, Vavrik Hajnalka, Hollós Katalin, Hartman Noémi, Németh Krisztina, Joó Edit, Klementi Ágnes, Boros Zsófia, Hoffmann Zsófia, Havancsák Csilla, Kőhalmi Borbála, Basky Fruzsina, Metka Éva.
 
Péntek Sándor
Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió