Meglepő a férfiak veresége

 
25-23-as vereséget szenvedett idegenben a Tatai AC férfi kézilabda csapata a Várpalota ellen az NBI. B Nyugati csoportjának 24. fordulójában. A TAC a félidőben még öt góllal vezetett, innen fordítottak a hazaiak. A női NBII. Északi csoportjában a Tatai AC magabiztos sikert aratott a Solymár ellen és biztosan őrzi második helyét. (2015.04.28.)

Ősszel hazai pályán 23-19-re nyert a Tatai AC, a forduló előtt a fekete-fehérek a harmadik, a házigazdák a 14. helyen várták a folytatást.

 

Jól kezdett a Tatai AC, a 10.percben 3-1-re, a huszadikban 9-6-ra vezettek a vendég fekete-fehérek. Egyik csapat sem játszott csúcsformában, de a két csapat közti különbség lassan kijött, és a Czérna Tibor vezette TAC védelemnek köszönhetően végül ötgólos vendégelőnnyel fordultak a csapatok.

 

A második félidő elején sem változott a játék képe, egy darabig úgy tűnt, hogy csak a kérdés, mennyivel nyeri a találkozót a dobogóra hajtó TAC. 18-14 után 20-14 lett, amikor a játékrész közepén váratlan fordulat történt. A vendégek ziccereket és hetest hibáztak, a hazaiak pedig gyors lerohanásokkal egyre közelebb zárkóztak. Az utolsó tíz percnek már egálból, 21-21-gyel indultak neki a csapatok, de érezni lehetett, hogy a lelkes közönsége által feltüzelt Várpalota lendületbe jött. A Tatai AC ekkor már a legnagyobb helyzetekben is hibázott, illetve a hazaiak kapusa egyre biztosabban fogta a középmagasan érkező labdákat.

 

Az utolsó percekben a Várpalota átvette a vezetést és a végéig már nem is adta ki a kezéből, 25-23-ra megnyerte a találkozót.

 

Férfi kézilabda NBI/B, Nyugati csoport, 24.forduló:

 

Várpalota – Tatai AC 25-23 (11-16)

 

Legjobb tatai góldobók: Kanyó Ádám, Kiss Ádám 5-5

 

„Csalódott vagyok a mutatott játék és a koncentráció hiánya miatt. Egy megnyert mérkőzést veszítettünk el, csak saját magunknak köszönhetjük a kudarcot. Pedig egész héten azt sulykoltuk, hogy nem szabad a Várpalota helyezéséből kiindulni, éppen olyan nehéz mérkőzés lesz, mint a többi. Sajnos a döntő pillanatokban nem volt, aki átlendítette volna a csapatot a holtponton” – mondta a lefújás után Sibalin Jakab vezetőedző.

 

„Nem fogtunk ki jó napot, de így is vezettünk félidőben öt góllal. Aztán a második játékrész közepén mintha elszakadt volna valami, és nem tudtunk kijönni abból a gödörből, ahová saját magunk taszítottuk magunkat. A szünet után összesen hét gólt lőttünk, ami még az utolsó helyezett ellen is kevés” – tette hozzá Czérna Tibor csapatkapitány.

 

juniorok: Várpalota – Tatai AC 24-31 (13-18) legjobb tatai góldobók: Fodor Gábor 10, Szerencsés Márk 8.

 

„Ősszel kikaptunk hazai pályán, most egész héten nagyon készültünk a visszavágásra. Kétszeres erővel küzdöttünk, és a fegyelmezett játéknak meglett az eredménye. Ziccereinket jó arányban használtuk ki, összességében sikerült támadójátékunkat felgyorsítani. A kapuban Balogh Dani sérülten is helyt állt, Turza Bence pedig kifejezetten jól játszott. Elöl Fodor Gábor irányítóként is 10 gólt tudott szerezni, ami kiváló teljesítmény” – értékelt Márton Ádám, a fiatalok trénere.

 

„Ma jól ment a csapatnak, érződött, hogy nagyon vissza akarunk vágni a hazai vereségért. Működött az összjáték, a védekezés összeállt, azt gondolom, hogy jó formát futottunk” – fogalmazott Fodor Gábor.

 

Női NBII, Északi csoport, 19. forduló: Tatai AC – Solymár 42-28 (21-17)

 

Legjobb tatai góldobók: Antal Dominika 10, Kulcsár Gyöngyi 8, Völgyi Ágnes, Mayer Lívia 7-7.

 

„Egy stabil csapat volt ma az ellenfél, készültünk rájuk, tudtuk, hogy ki kell venni a játékból a két lövőjüket és akkor meglehet a meccs. Ez az első félidő vége felé már jobban sikerült, és előnnyel tudtunk fordulni. A második harminc percben gyakorlatilag tíz perc alatt eldőlt minden, egy 13-2-es rohammal nagy előnyt szereztünk. A következő három meccsből egyet mindenképpen meg kell nyerni és akkor megvan az ezüstérem” – mondta Csányi Gábor vezetőedző.

 

„Jó futós meccs volt, az elején ők is, mi is sokszor betaláltunk, elég sok gól esett az első félidőben. A szünet után még jobban összeálltunk, ők is többet hibáztak, így a végén nagy lett a különbség” – tette hozzá Antal Dominika.

 

Juniorok: Tatai AC – Solymár 36-18 (21-8) Legjobb tatai góldobók: Kurcsik Nóra 9, Kutasi Dóra 8, Nyitrai Viktória 5

 

„Nagyon jól játszott ma mindenki a csapatból, 100-110 százalékot nyújtott, aki a pályán volt. Csányi Zsófi megbízhatóan védett, Kurcsik Nóra pedig minden gólját akcióból dobta. A végén a legfiatalabbakat is pályára tudtam küldeni, ők is megállták a helyüket” – értékelt Gubicza István, a juniorok edzője.

 

„A mérkőzés előtt úgy voltunk vele, hogy az utolsó helyezett ellen kötelező a győzelem. Ennek megfelelően léptünk pályára, végig kézben tartottuk a találkozót, biztosan tartottuk itthon a két pontot” – fűzte hozzá Kurcsik Nóra.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió