A Pick-Szeged hatalmas küzdelemben 36–31-re győzött a Tatabánya Carbonex együttese ellen a férfi kézilabda Budapest Bank liga 15. fordulójában. (2009.12.06.)
Kemény hete volt mind a Pick-Szegednek, mind a Tatabányának a Budapest Bank ligában. A csongrádiak egy héten belül kétszer is pontot veszítettek az első osztályban, ugyan a Veszprém elleni vereség (30–36) még hazai pályán is „benne volt a pakliban”, de a Mezőkövesd elleni döntetlen (35–35) a legnagyobb meglepetés kategóriájába tartozott. A Tatabánya a múlt hetet a Dunaferr elleni győzelemmel (34–21) zárta, majd következett a bajnoktól elszenvedett hazai vereség (23–34).
A kezdősípszóra plüssmacik repültek a pályára. A Tisza-parti nézők még nem tartanak ott, hogy így fejezzék ki elégedetlenségüket a játékosokkal szemben, sokkal nemesebb szándék vezérelte az össznépi medvedobálást: egy gyermekkórház betegeit ajándékozta meg így a nagyérdemű.
A játékosok is tartogattak ajándékot a nézőknek, ahogy az várható volt, magas színvonalú, kiélezett összecsapást hozott a mérkőzés. A Szeged – akárcsak Mezőkövesden az első játékrészben – vezetett, de sokáig nem tudott meglépni ellenfelétől, a Tatabánya a 20. perc környékén került először nagyobb hátrányba (15–11), és a négygólos különbség meg is maradt a szünetre (21–17).
Petar Nenadics és Valentin Ghionea tarthatatlan volt a vendégek számára, míg a vendégeknél az exszegedi Halász Máté mellett Díaz Ivo próbálta túllendíteni csapatát a holtpontokon, Kiss Ádám pedig nem tudott hibázni a hétméteres vonalról.
A vendégek a második félidő hajrájára fel is zárkóztak két gólra, ám a nagy küzdelem felemésztette Debre Viktor együttesének erejét, így a Szeged nagy csatában nyert 36–31-re.
BUDAPEST BANK-LIGA
|
|
|||||||
15. FORDULÓ
|
|
|||||||
Pick-Szeged–Tatabánya Carbonex KC 36–31 (21–17)
|
|
|||||||
|
|
|||||||
|
|
|||||||
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
|
||||||||
1. MKB Veszprém
|
11
|
11
|
–
|
–
|
407–274
|
+133
|
22
|
|
2. Pick-Szeged
|
13
|
10
|
1
|
2
|
444–387
|
+57
|
21
|
|
3. Dunaferr SE
|
12
|
8
|
1
|
3
|
326–318
|
+8
|
17
|
|
4. Carbonex KC
|
14
|
8
|
–
|
6
|
393–378
|
+15
|
16
|
|
5. Csurgói KK
|
11
|
6
|
1
|
4
|
308–307
|
+1
|
13
|
|
6. Mezőkövesdi KC
|
13
|
5
|
2
|
6
|
349–377
|
–28
|
12
|
|
7. Kecskemét
|
11
|
4
|
3
|
4
|
294–306
|
–12
|
11
|
|
8. Balatonfüred
|
12
|
4
|
2
|
6
|
297–316
|
–19
|
10
|
|
9. PLER KC
|
11
|
4
|
–
|
7
|
302–293
|
+9
|
8
|
|
10. FTC
|
13
|
3
|
1
|
9
|
330–355
|
–25
|
7
|
|
11. DKSE
|
13
|
2
|
1
|
10
|
349–412
|
–63
|
5
|
|
12. Gyöngyös
|
12
|
1
|
2
|
9
|
303–379
|
–76
|
4
|