Komáromban immáron hatodik alkalommal rendezték meg a kézilabda Jubileumi Szenior Kupát, amelyen 35 éven felüliekből álló csapatok vehettek részt. A megyei kézilabda-szövetség 50. és a Komáromi AC fennállásának 85. évfordulója tiszteletére rendezett viadalt a Kisbér együttese nyerte. (2009.01.22.)
A VI. Jubileumi Szenior Kupa
A kisbériek szép serleget vehettek át Bognár Imre főszervezőtől.
A nagy érdeklődés mellett megrendezett tornát élénk érdeklődés kísérte a komáromi sportcsarnokban. Büki Zsolt és Nyéki Gábor játékvezetők sportszerű és színvonalas mérkőzéseken bíráskodhat.
– Méltó volt ez a torna a kettős jubileum évéhez, nagy csatákat láthattunk – mondta Bognár Imre, a KEM KSZ Felügyelő Bizottsága elnöke, aki egyben a Komáromi AC elnökségi tagja, a KAC kézilabdásainak szakosztályelnöke. – Minden mérkőzés igen szoros volt, végig nyílt küzdelmet láthattunk. Itt bárki lehetett volna első, a kisbériek valamivel koncentráltak a döntő pillanatokban. A kiváló hangulatú találkozót rendezhettünk, a csapatok játékosai már most kértek bennünket, folytatódjon ez a már hagyományossá váló esemény. Így lesz, jövőre ismét találkozunk!