A lányoknál négy U14-es, a fiúknál pedig öt U12-es gárda méretteti meg magát. A torna nemzetközi: a lányoknál pénteken a tatabányai, tatai és dorogi tehetségekből álló „válogatott”, az Óbuda, valamint a Komárom együttese mellett a szlovák Naszvad is részt vesz. A fiúk másnap lépnek pályára, a mezőny itt öt csapatból áll. A megyei válogatott és a Szigetszentmiklósi KSK mellett három együttes érkezik Szlovákiából: az SKP Bratislava, a Slovan Modra és a Nové Zámky HK.
Dr. Antalóczy Alfréd, a Komárom-Esztergom Megyei Kézilabda-szövetség alelnöke, a torna versenybizottságának elnöke az esemény sajtótájékoztatóján elmondta: a torna kitűnő lehetőséget biztosít a fiatal kézilabda-tehetségeknek, hogy megmutassák tudásukat. Hozzátette: Kanyó Antal ezer szállal kötődött a tatabányai, illetve a Komárom-Esztergom megyei kézilabdához, ez pedig a szombat délutáni díjátadón is megmutatkozik. A legjobb játékosoknak, legjobb kapusoknak és a gólkirályoknak járó elismeréseket Kanyó Antal özvegye, továbbá három fia, a Tata együttesében játszó Ádám, Bence és Balázs adják át. Minden fiatal kézilabdázó kap továbbá oklevelet, a helyezettek pedig érmeket is.
Bognár Imre, a megyei szövetség felügyelőbizottságának elnöke arról beszélt: Kanyó Antal 1973-ban, illetve 1974-ben tanítványa volt a komáromi serdülő kézilabdatáborban. Később pedig előfordult, hogy a Tatabánya játékosaként pályára lépett a Bognár Imre által dirigált tataiak ellen.
A torna programja
- szeptember 11. (péntek) Leány
Tarján Sportcsarnok
9.00 KEM-KSZ Válogatott – Komárom
10.00 Naszvad – OKSI
11.00 OKSI - KEM-KSZ Válogatott
12.00 EBÉDSZÜNET
13.30 Komárom – Naszvad
14.40 KEM-KSZ Válogatott – Naszvad
15.40 Komárom – OKSI
- szeptember 12. (szombat) Fiú
Tarján Sportcsarnok
9.00 KEM Válogatott – Nové Zámky HK
9.40 Szigetszentmiklósi KSK – SKP Bratislava
10.20 KEM Válogatott – Slovan Modra
11.00 Nové Zámky HK – Szigetszentmiklósi KSK
11.40 SKP Bratislava – Slovan Modra
12.20 KEM Válogatott – Szigetszentmikósi KSK
13.00 SKP Bratislava – Nové Zámky HK
13.40 Slovan Modra – Szigetszentmikósi KSK
14.20 KEM Válogatott – SKP Bratislava
15.00 Nové Zámky HK – Slovan Modra
Eredményhirdetés 15.40 óra
Tarján Sportcsarnok
Támogatóink:
KEM. Önkormányzat, Tata Város önkormányzata, KEM. SZÖSZ. Pilis 91’ Kft. Piliscsév,
Magyar Kézilabda Szövetség, Tatabánya Kézilabda Kft., Tatabánya Megyei Jogú Város önkormányzata, KEM. Kézilabda Szövetség.
Tehetségénél csak szorgalma volt nagyobb
Kanyó Antal tehetségénél csak a szorgalma volt nagyobb és a kettő együtt meghozta az eredményt, mert 1978-ban alig 18 évesen, a Csömör elleni bajnoki mérkőzésen bemutatkozott a magyar kézilabdázás legmagasabb osztályában. Ebben az időszakban Tatabányán és környékén olyan klasszis kézi-labdázók bontogatták szárnyaikat, mint Básti, Marosi, Kanyó, Nagy Antal, Sibalin, akik a későbbiekben a hazai és a nemzetközi kézilabdázásban is letették a névjegyüket.
1974-ben, nyolcadikos általános iskolás koromban igazolt le a TBSC csapata - emlékezett vissza Kanyó Antal 40 évesen a 24 Órának adott interjújában.
Szitás Bandi bácsi, Faragó János, Simó Lajos és Kaló Sándor voltak az edzőim, mielőtt Albrecht Miklós mester keze alá kerültem. Középiskolába a Közlekedésgépészeti Szakközép Iskolába jártam, „szerencsémre” Herczegh Ferenc testnevelő tanárom nem csábított el a röplabdázáshoz. 14-szer voltam ifjúsági, hatszor junior válogatott. 1978-tól 1990 júniusáig több mint kétszáz NB 1-es mérkőzésen szerepeltem a TBSC-ben, háromszor voltam bajnokcsapat tagja, egyszer kupagyőztes, és az Európa kupában 1979-ben (KEK), 1984-ben (IHF) harmadik helyezett. Életem legnagyobb élményei közé tartozik, hogy 1979-ben Dortmundban 12 ezer néző előtt KEK mérkőzésen játszottam a félelmetes Gummersbach ellen - idézte fel pályája állomásait.
- júniusában a TBSC-vel az NB 1-ben még a negyedik helyezést sze-reztük meg, de utána (a bányák fokozatos bezárása miatt) nyolc meghatározó játékos távozott a TBSC-ből és én is köztük voltam. Szabó László volt játékostársam és edzőm segített abban, hogy 1990-től 1996-ig a svájci Altdorf csapatában kézilabdáztam, majd játékos-edző lettem. Az 1980-as évek közepén megnősültem, feleségem, Irénke szintén a TBSC-ben majd TSC-ben kézilabdázott. Három fiunk természetesen kézilabdázik