Ősszel Tatán a Dabas nyert 30-28-ra, a TAC a visszavágás reményében lépett pályára. Álomszerűen kezdett a Tatai AC, minden akcióból gól szerzett, védekezése pedig hibátlan volt, így az első percekben 5-0-ra elhúzott. A 10. percben 6-2 volt, majd sűrű gólváltás után, a végig nagyszerűen játszó és parádés gólokat szerző Kanyó Ádám találatával 9-4 volt ide. Középen Kanyó Bence ellenállhatatlanul irányított, a kapuban pedig Czérna Tibor brillírozott. A félidő közepén aztán váltott a Dabas, szűkebbre vette az addig igencsak lyukas nyitott védekezését, és szívós játékkal fokozatosan megközelítette a TAC-ot.
A hazaiak a 25.percben érték utol a Tatai AC-t (11-11), végül 15-13-as előnnyel vonulhattak szünetre. A második játékrészben a kapuba beálló Varga Attila védései után hamar egyenlített a TAC, innentől kezdve fej-fej mellett haladtak a csapatok. A 40.percben 20-20 állt az eredményjelzőn, majd kétszer is sikerült a Tatai AC-nak két góllal ellépnie (20-22, 22-24).
A vendéglátók azonban sokadszorra is egyenlítettek, így az 50.percben 27-27 volt. A véghajrá elejét a hazaiak nyomták meg jobban, 29-27-re, majd alig 1 perccel a vége előtt 30-28-ra vezettek. Kovácsovics László egy elemi erejű lövéssel válaszolt, aztán stílszerűen a végig tarthatatlan Kiss Ádám góljával egalizált a Tata. Czérna Tibor ismét védett, a győzelemért mehetett a TAC, de kimaradt. 15 másodperccel a vége előtt a hazaiak időt kértek, és végül időntúli hététereshez jutottak. Varga Attila állt a kapuba és gyönyörű bokamozdulattal kitornászta a rutinos Rév Mátyás lövését. Maradt a 30-30, a pályára berohanó TAC játékosok nagy ünneplésben részesítették a fiatal hálóőrt.
Férfi kézilabda NBI/B, Nyugati csoport, 18.forduló:
Dabas – Tatai AC 30-30 (15-13) Legjobb tatai góldobó: Kiss Ádám 8.
„Egy jó csapat ellen, egy kiváló mérkőzésen szereztünk értékes pontot. Igazi rangadó volt, fordulatokkal. Ha egy kicsit jobban hiszünk magunkban, akkor az ilyen találkozókon is meglesz a 2 pont” – mondta a lefújás után Fülöp Péter vezetőedző.
„Nagyon jól kezdtünk, de tudtuk, hogy a Dabas is jönni fog. Így is lett, mind a két együttes jó teljesítményt nyújtott. Nyerni jöttünk és meglehetett volna a győzelem, apróságokon múlott” – tette hozzá Kiss Ádám (képünkön).
Junior NB I. B: Dabas – Tatai AC 38-28 (19-13).
Legjobb tatai góldobók: Szerencsés Márk 10, Sajóvölgyi Dávid 5.
„Hiányzott a jó kapusteljesítmény és védekezés, ennyi kapott góllal nem lehet meccset nyerni. Sokat hibáztunk mi is, de bár nem szoktam a játékvezetőkkel foglalkozni, ma kritikán aluli teljesítményt nyújtottak” – értékelt Márton Ádám, a fiatalok trénere