Életének 78. évében, hosszan tartó súlyos betegség után 2009.augusztus 7-én reggel elhunyt Nagy Tibor, a Komárom-Esztergom Megyei Kézilabda Szövetség tiszteletbeli elnöke. 2009. augusztus 12-én 16 órakor vesznek tőle végső búcsút a dunaalmási református temetőben. (2009.08.07.)
Sokkolta hír a megye kézilabda-barátait. Titya bácsi május 25-én még aránylag jó egészségben vett részt a megyei kézilabda-szövetség 50. évi jubileumi ünnepségén a tatai Kőkúti-iskolában. Akkor annyit mondott "Kézilabda mindörökké" című könyvének premierjén: most már meghalhatok, halandó lettem, viszem a könyv egy példányát magammal a sírba, a többi itt marad a földi valóságban, remélem tettem valamit a megye, az ország kézilabdázásáért.
Titya bácsi! Ha valaki tett a megye kézilabdájáért, az Te voltál. Mózer Ferenc barátoddal együtt álmodtátok meg annak idején azt a jövőt, amely most már valóság. Kiválóan működő megyei szövetség, mintaéretékű modell, amelyhez nagyaban hozzájárultál. Hiányozni fogsz. Szappanos István elnök mindig kínosan ügyelt, ha Neked meghívót küldtünk. Tiszteletbeli elnök, el ne felejsétek, ha valaki, ő megérdemli a megkülönböztetett címzést. Ez mindent elárul. Sokat tettél, és fenn az égi vándorlásodnál se feledkezz meg kedvenc sportágadról. Mindig velünk leszel, intelmeid, tanácsaid mindig iránytűként áll előttünk.
Nagy Tibor mindig velünk lesz
Ha valaki, Nagy Tibor megérdemli a dicséretet. Nem csak a könyv megírására gondolunk, mivel Titya bácsi gyakorlott zsurnaliszta, aki a megyei napilapban rendszeresen írt a kézilabdáról, egy időben még megbízott sportszerkesztő is volt (külsősként) a Dolgozók Lapjánál (24 Óra jogelődje) Vérében van, hogy szeretett sportágáról mindent papírra vessen. A „Kézilabda mindörökké” élete műve, ötven év történéseit írta le benne, amelynek aktív tagja volt. Ez volt élete utolsó nekirugaszkodása. Maradandót alkotott…
Nagy Tibor 1931-ben született Budapesten. A kézilabdát 1945-ben kedvelte meg a Lónyai utcai Református Gimnáziumban, ahol Dombi Pál és Patai D. Zsigmond testnevelő tanárok szó szerint belenevelték a sportág szeretetét. Az iskola csapatában olyan nagy egyéniségekkel játszott egy csapatban, mint Kórocz Gyula, Som Ferenc, Elek Gyula, Madarász István, Horváth László, dr. Varga János, Antalpéter Tibor és még sorolhatnánk.
1947-ben már az akkoriban jó nevű BEAC csapatában kézilabdázott, majd a Budapesti Vasasban védett nagypályás kapusként Két év múlva sikeres játékvezetői vizsgát tett a fővárosban, és onnan kezdve felfelé ívelt pályafutása. 35 év alatt 364 NB I-es mérkőzést vezetett, ami nagyszerű teljesítmény. Fodor Aladár, Kiss László és Kocsis János volt a bírópárja ezeken a kiemelt mérkőzéseken.
Nagy Tibornak megadatott, hogy számtalan nemzetközi meccset, televíziós találkozót, no és sok NB I-es rangadót vezethessen. 1984-ben, a Debreceni Dózsa - Ferencváros mérkőzésen búcsúzott az NB I-es bíráskodástól. Szívesen emlékezett vissza arra az időszakra, amikor mint az ország harmadik legjobb játékvezetője megkapta a Dobrovszki-vándordíjat.
Nagy Tibor 1955-től az Oroszlányi Bányászban volt aktív kézilabdás a bíráskodás mellett. Ekkor kapcsolódott be a megye sportéletébe. Nagy szerepe volt az első villanyvilágítású pálya megépítésénél, amit társadalmi munkában végeztek. Titya bácsi ott volt a megyei kézilabda-szövetség megalakulásának a bölcsőjénél. Az 1959-ben létrehozott testületben Haller Imre, Nagy Kálmánné, Pándi László, Reizer Ferenc és Niebling István mellett a játékvezetői bizottság ügyeit intézte. A megyei kézilabda minden rezdülésénél ott volt, mindig küzdött annak jobbulásáért. Az ötvenéves jubileum számára rengeteget jelentett. Ezért is vetette papírra gondolatait, hogy az utókor ismerje meg a sportág hőskorszakát, majd annak rohamos fejlődését. Ebben a fejlődésben meghatározó szerepe volt a „Kézilabda mindörökké” című könyv szerzőjének.
Péntek Sándor
Titya bácsi emlékére
„Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember.Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.”
(Kosztolányi Dezső)
Nagyszerű sportember távozott közülünk: Nagy Tibor, aki nemcsak a megyei kézilabdasport kiváló bírója, de számtalan NB I-es rangadó és nemzetközi mérkőzés vezetője is volt mindamellett, hogy egykoron az Oroszlányi Bányászban aktívan kézilabdázott.
Mindez ma már múlt idő. Nagy Tibor 2009.augusztus 7-én elhunyt.
Titya bácsi ötvenéves tevékenységét méltatta az általa írt Kézilabda mindörökké című könyve előszavában dr.Kiss István, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke, dr.Völner Pál,a KEM Közgyúlés elnöke és Horváthy Lóránt,a KEM SZÖSZ elnöke is – mindhárman elismeréssel, tisztelettel, megható szavakkal.
Volt és van is miért , mert Titya bácsi Komárom-Esztergom megye kézilabdasportjának 50 évnyi eseményét írta meg a színvonalas, krónikaértékű kiadványban,amely a sors kegye folytán 3 hónappal ezelőtt megjelent,s amelyet ő élete fő művének tartott.
Sporttevékenysége mellett, amelyet társadalmi munkában végzett, a tatabányai Családi Intézet igazgatója volt 1978-tól a nyugdíjazásáig. Sokan ismerték, kérték a segítségét egy-egy fontos emberi életforduló – házasságkötés, névadó, temetés – alkalmából.
Emlékezzünk rá: ki-ki főhajtással , gyertyagyújtással, gondolatokkal, emlékek felidézésével…
A rideg valőság már megmásíthatatlan: ismét szegényebb lett megyénk sportélete egy kiváló
kézilabdás szakember távozásával.
Kedves Titya bácsi, nyugodj békében!
Nagy Tibor temetése 2009.augusztus 12-én 16 órakor lesz a dunaalmási református temetőben.
(Pécsváradi Andrea)
Kedves Tibor
„Az élet egyszer csak őrája gondolt,
Mi meg mesélni kezdtünk róla:”Hol volt…”
Majd rázuhant a mázsás,szörnyű mennybolt
S mi meg ezt meséljük róla sírva:”Nem volt….” (Kosztolányi Dezső : Halotti beszéd)
Kedves Tibor! Nehéz kimondani, hogy búcsúzunk tőled végérvényesen.. Elmentél… Kiléptél térből, időből, s ezen már nem lehet változtatni. Az emlékek azonban az élőknél elevenebbek maradnak bennünk: egy mozdulat, egy hangsúly, egy kötődés valahová. A Családi Intézethez, ahol együtt dolgoztunk hosszú éveken át. Ahol átéreztük sok-sok család örömét,fájdalmát az életfordulóknál – házasságkötés, névadás, temetés- a napi munkánkban. Most a te családod fájdalmát érezzük. Egyetlen életfordulóét, ami megmásíthatatlan, rideg valóság, mert veled nem találkozunk többé. Elmentél…átléptél az örökkévalóságba. Mindig szeretettel fogunk emlékezni a dolgos hétköznapokra , a közös családi összejövetelekre, a jó kis kerti bográcsozásokra, amelyeken isteni kajákat főztél. A humorod és emberséged minden rosszat elfelejtetett velünk .Ha kellett,megnevettettél, ha kellett, segítettél gondjainkban, ha kellett, szigorú főnök voltál. Ahogyan kellett.
Most már nincs a szó: kellett. Csak egy szó van: voltál.
Virágok, koszorúk jelzik, hogy búcsúzni kell – örökre.
Marad utánad fizikálisan egy sír, ahol örök álmodat alszod, és marad a gondolat utánad: „ A lélek él tovább!” Isten veled!
A Családi Intézet volt dolgozói nevében: Pécsváradi Andrea
