Heroikus küzdelemben maradt alul a Tatai AC férfi kézilabda csapata a Balatonfüred II. ellen az NBI/B Nyugati csoportjának 22. fordulójában, szombaton. A TAC sokáig vezetett, végül a vendégek fordítottak és 28-24-re nyertek. A juniorok győztek, 33-32-re verték a vendégeket. (2013.04.28.) Nagyszerű játékkal kezdett a Tatai AC, a védekezés stabil volt, és elöl is rendre betaláltak a fekete-fehérek. A szünetben 13-12-re vezetett a TAC, annak ellenére, hogy az egyik alapember, Szám Ferenc már a találkozó elején megsérült. A második harminc percben is jól pörgött a hazai csapat, öt, majd három góllal vezetett ellenfele ellen. A Balatonfüred II. ekkor védekezést váltott, és előbb utolérték, majd lehajrázták a hazai csapatot. NB I. B, 22. forduló: Tatai AC - Balatonfüred II. 24-28 (13-12) Legjobb tatai góldobók: Kanyó Bence 7, Schneider Patrik 5, Basky Szabolcs 4 „A junior válogatottakkal felálló vendégek ellen hősies küzdelmet folytattunk. Nagyon nagyot küzdött a csapat, dicséret illet mindenkit. A végén egy ember kellett volna, hogy hideg fejjel hozzon döntéseket, és akkor meglepetést okozhattunk volna. Gratulálok a fiúknak, nagy meccs volt” – értékelt Szabó György, szakmai igazgató, a csapat sérült játékosa. „Remek felfogásban játszottunk, amíg lehetett, ellensúlyoztuk a vendégek fizikai fölényét. Szám Ferenc kiesése érzékenyen érintett minket, főleg a hajrában lett volna szükségünk egy tapasztalt játékosra. Ennek ellenére büszke vagyok a csapatra, szívüket-lelküket kitették ma a pályára” – mondta a lefújás után Kiss István, vezetőedző. A tabella állása a vasárnapi találkozók előtt:
Juniorok: Tatai AC – Balatonfüred II. 33-32 (15-15) Legjobb tatai góldobók: Endrédi Dezső 13, Endrédi Péter 9, Vadász Gergő 7 „Végig ők vezettek, de nem adtuk fel, hittünk benne, hogy fordíthatunk. Ez három perccel a vége előtt sikerült is, és onnan már nem adtuk ki a kezünkből a győzelmet. Remek, kiélezett csatában sikerült győznünk” – értékelt Vadász Gergő, aki hét góllal járult hozzá a győzelemhez. „A csapatmunka diadalát láthattuk ma. Egy fizikailag jóval erősebb gárda ellen a megbeszélt taktikát jól alkalmazva nyertünk egy színvonalas csatában. Külön örülök, hogy a mérkőzés alatt többször tudtunk felállást váltani, ez megzavarta az ellenfelet, mi pedig kihasználtuk a lehetőségeket” – fogalmazott Szurcsik István, a fiatalok edzője. A tabella állása a vasárnapi mérkőzések előtt:
|
Becsületes küzdelem, de vereség
 
Heroikus küzdelemben maradt alul a Tatai AC férfi kézilabda csapata a Balatonfüred II. ellen az NBI/B Nyugati csoportjának 22. fordulójában, szombaton. A TAC sokáig vezetett, végül a vendégek fordítottak és 28-24-re nyertek. A juniorok győztek, 33-32-re verték a vendégeket. (2013.04.28.)