Az első félidő döntött

 
32-26-os vereséget szenvedett hazai pályán a Tatai AC férfi kézilabda csapata a Veszprémi KSE ellen az NB B. Nyugati csoportjának 14. fordulójában. A tavaszi szezon első mérkőzésén a TAC az első harminc perc után nagy hátrányba került. (2016.02.08.)

Ősszel Veszprémben 26-26-ot játszott egymással a két csapat. A Tatai AC az ötödik, a vendég Veszprém a negyedik helyről kezdte a tavaszi szezont, így igazi rangadóra volt kilátás az Eötvös-csarnokban.
A Tatai AC kezdte jobban a találkozót, alig 30 másodperc után Basky Szabolcs vette be a vendégek kapuját. A Veszprém azonban válaszolt, majd egy darabig felváltva estek a gólok. A 10. percben először vette át a vezetést a vendégcsapat (5-6), ekkor talán senki nem gondolta az Eötvös-csarnokban, hogy az előny végig megmarad a veszprémieknél. A rutinos vendégeknél ezúttal is pályára lépett mindhárom korábbi válogatott, Pásztor István, Kis Ákos és Tombor Csaba, az ő vezetésükkel szinte minden vendégakció góllal zárult, illetve a veszprémi védelem hatékonyan állta útját a tatai rohamoknak. A 20. percben már 12-8 volt „oda”, ekkor kapust cserélt a TAC, de ez sem segített, a különbség fokozatosan növekedett. Hiába találta be Basky Szabolcs két emberrel a nyakán, hiába villant meg Juhász Ádám, hátul emberelőnyben is gólt kaptunk, majd jött egy labdaeladás, egy kimaradt hetes, végül 19-11-es veszprémi vezetéssel zárult az első félidő.
A második játékrészben egy teljesen más felfogású TAC-ot láthattunk. Czérna Tibor egymás után négy ziccert fogott, elöl Kanyó Ádám után Szám Ferenc is betalált, így öt gólra felzárkóztunk. Ám a döntő pillanatokban újabb veszprémi találatok jöttek, így visszaállt, majd állandósult a 6-7 gólos különbség. Az ötvenedik percben 27-20-as veszprémi előnyt mutatott az eredményjelző, ám ekkor még eggyel feljebb kapcsolt a TAC, és négy gólt dobott zsinórban. 27-24-nél aztán újra jöttek a vendégek, kétszer is bevették a tatai kaput, és újra öt gól lett a különbség. Az utolsó percekre letámadásra váltott a Tatai AC, ám a Veszprém rutinosan játszva végül 32-26-ra nyert.
férfi kézilabda NBI/B, Nyugati csoport, 14. forduló:


Tatai AC – Veszprémi KSE 26-32 (11-19)
legjobb tatai góldobók: Juhász Ádám 8, Basky Szabolcs 5
„Az első félidőben nem azt játszottuk, amit megbeszéltünk. A védelemből hiányzott a kellő agresszivitás, fault nélkül, a lövők elől behátrálva szinte csak szemléltük az eseményeket. Ezt a rutinos vendégek kihasználták. A szünet után nagy elánnal kezdtünk, a védekezést átalakítottuk, de hiába működött jobban a nyitottabb védelem, az első harminc percben szerzett hátrányon csak faragni tudtunk. Az őszi meccshez hasonló szoros eredményt vártam, de a védekezésben elkövetett hibák megpecsételték sorsunkat a mai találkozón” – mondta a lefújás után Sibalin Jakab vezetőedző.
„Az első harminc percben nem működött a védelem, emiatt rengeteg gólt kaptunk. A fordulás után gyorsítottuk a játékot, de ez minket is felőrölt, a technikai hibák miatt pedig nem tudtunk igazán közel férkőzni az ellenfélhez” – tette hozzá Juhász Ádám.
A tabella élmezőnye:
1. CYEB-Budakalász 14 mérkőzés / 24 pont
2. Csurgó U23 14 / 21
3. Dabas 14 / 21
4. Veszprém 14 / 19
5. Balatonfüred U23 14 / 16
6. Tatai AC 14 / 16
juniorok:
Tatai AC – Veszprémi KSE 27-29 (10-13)
legjobb tatai góldobók: Fodor Gábor, Sajóvölgyi Dávid 7-7
„A vereség ellenére elégedett vagyok a csapattal, sok pozitív dolgot láttam tőlük. Lelkesek voltak, egy picit kellett volna jobban koncentrálni és akkor meg lehetett volna nyerni ezt a meccset. A végén is volt esélyünk legalább a döntetlenre, de sajnos kimaradt egy hetes és egy ziccer, így végül kikaptunk. Ha tovább javulna az edzéslátogatottságunk, akkor az ilyen hőfokú mérkőzéseket is meg tudnánk nyerni” – foglalta össze a látottakat Márton Ádám, a fiatalok edzője.
„Ősszel is szoros meccset játszottunk, és most is megvolt a lehetőség a jó eredményre. A második félidőben öt gólos hátrányból jöttünk vissza, a végén pedig reális esélyünk volt a pontszerzésre. Az utolsó két ziccer – közte egy hetes – azonban nem ment be, így végül a Veszprém győzött. Ismét egy nyerhető meccset vesztettünk el, de biztató, ahogy küzdöttünk és egy másodpercre sem adtuk fel” – fűzte hozzá Fodor Gábor.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió