Ünnepeltek és vonatoztak a bajnokok

 
A TAC, ahogy tavaly a harmadosztályban, most is meccs nélkül ünnepelte bajnoki címet. Történt, hogy a Piliscsév nem utazott el az utolsó fordulóban a vizek városába, ezzel megfosztva a hazaiakat attól, hogy megszerezzék századik góljukat a bajnokságban. (2014.06.14.)

A TAC, ahogy tavaly a harmadosztályban, most is meccs nélkül ünnepelte bajnoki címet. Történt, hogy a Piliscsév nem utazott el az utolsó fordulóban a vizek városába, ezzel megfosztva a hazaiakat attól, hogy megszerezzék századik góljukat a bajnokságban. (2014.06.14.)

 

A találkozót 3-0-ás eredménnyel könyvelte el a TAC javára a megyei szövetség, így 99 találattal végzett a csapat. De nem is ez a lényeg, elmondhatjuk, hogy a tataiaknak nem volt ellenfele az egész szezonban, ahogy az utolsó fordulóban sem. Teljesen megérdemelten lett bajnok Chmelovics Attila legénysége, amely az ősszel már a megye I-ben próbálhat szerencsét.

Azért az előre beharangozott éremátadó ünnepség nem maradt el. A tatai focisták boldogan vették át a medáliákat és a kupát Michl József polgármestertől, Popovics Györgytől, a megyei közgyűlés és a Lázár Ottótól, a TAC elnökétől. Nagyszerű hangulatban teltek a percek, még a népszerű dottózás is belefért a programba. A városban „száguldó” kisvonat utasait lelkesen ünnepelték a helyi futballbarátok.

Lázár Ottó külön kiemelte: mennyire becsülendő, hogy Michl József, rengeteg elfoglaltsága ellenére, szinte minden kézilabda- és focimeccsen ott szurkolt a tataiaknak, akikre inspirálóan hatott a város első emberének érdeklődése.


Csákány József technikai vezető elmondta, mindig bízott abban, hogy nem felesleges újraindítani a tatai felnőtt labdarúgást. Kiemelte: titkolt céljuk volt, hogy a lehető legrövidebb időn belül az egyesület nevéhez méltó osztályba vezessék csapatot. Sikerült, és még nincs vége.

Hátra van még a Magyar Kupa megyei döntője. Csakhogy vannak még bökkenők.

A Kecskéd lett volna az ellenfele a TAC-nak a megyei fináléban, ám jött váratlan fordulat. A kecskédiek egyik játékosa érvényes orvosi igazolás nélkül, vagyis jogtalanul lépett pályára az utolsó öt bajnoki fordulóban. 16 pontot levontak tőlük, így a bajnoki cím helyett a 6. helyen végeztek a megyei I. osztályú bajnokságban. Igen ám, de a Magyar Kupában is két alkalommal pályára lépett a játékos, ezért azok eredményeit is érvénytelenítették. A két szenvedő csapat, amelyeket búcsúztattak a kecskédiek, most megküzdhetnek a fináléba jutásért. Ezért aztán a Tatabányán rendezendő döntőt előre láthatóan június 21-én (szombaton) játsszák 17 órától. Az viszont már biztos, hogy a tataiak már feljutottak a Magyar Kupa országos főtáblájára.

 
Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió