Naszályon vett részt meghívásos gyermek labdarúgó-tornán a Tatai AC 2002-ben született játékosaiból álló gárda. (2013.10.06.)

A két helyi csapat mellett Almásfüzitő, Lábatlan, Kecskéd, Baj és a TAC körmérkőzéses rendszerben küzdött a végső győzelemért. Fogel Tamás edző tanítványai az első mérkőzésen azzal a Kecskéddel játszottak, amely az elmúlt évadban korosztályos UP csapataikkal szinte mindent megnyert a megyében, így az ellenük elért döntetlen lendületet adott fiúknak a további küzdelmekre. Jöttek is szépen az eredmények, hiszen Naszály második csapatát, a baji fiatalokat és az Almásfüzitő gárdáját is
legyőzték a tatai gyerekek. Aztán a már mumusnak számító Lábatlan, valamint a Naszály első csapatától 1-0-ás vereséget szenvedett a TAC.
A torna utolsó mérkőzése, melyet a Naszály első csapata ellen játszottak a tataiak, a 10 másodperccel a mérkőzés vége előtt kapott gól azt jelentette, hogy egyetlen góllal lemaradt Fogel Tamás legénysége dobogóról, amely így a 4. helyen végzett a nagyon jól megrendezett tornán.
– Az eredménytől függetlenül minden dicséretet megérdemelnek srácok, hiszen megtanultak győzni, hajtani és küzdeni egymásért, amit nagyon jó volt látni. A csapatelismerés mellett a legjobb tatai játékost is díjazták Gelencsér Roland személyében – sommázta Fogel Tamás.
A naszályi tornát végül Kecskéd nyerte, amely a tataiak elleni döntetlen után minden mérkőzését megnyerte. Második helyen a Naszály első csapata, míg a harmadik helyen Lábatlan végzett.