Megye I-es amatőr licencek

 
Az MLSZ Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság versenybizottsága tizennyolc megyei sportszervezet amatőr licence kérelmét hagyta jóvá. Amatőr licencet kapott a jelenleg tizenhat megyei első osztályú klub mellett a Vértessomlói SK és a Nyergesújfalui SE is. (2015.05.05.)

Khéner László megyei igazgató (képünkön) elmondta, hogy a tavalyi évhez képest színvonalasabb anyagokat adtak be a megyei klubok.

 

– A megyei első osztályú klubok esetében több milliós TAO pályázatot hagy jóvá évről évre a Magyar Labdarúgó Szövetség, így elvárjuk, hogy sportkoncepcióval, megfelelő képesítésű edzőkkel és reális pénzforgalmi tervvel rendelkezzenek a támogatást kapó egyesületek – magyarázta a vezető. – A magyar futball nagyon sok központi támogatást kap, de ennek akkor lesz számszerű eredménye, ha minden sportszervezet arra fog törekedni, hogy megfelelő szakmai munkát végezve versenyeztesse korosztályait. Megyénkben pozitív folyamatok indultak el, hiszen szinte minden nagyobb városunk rendelkezik immár megfelelő infrastruktúrával és ami még fontosabb, hogy egyre több klubon látom a szemléletváltást és tenni akarást – emelte ki Khéner László.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió