Második női válogatottunk

 
Az MLSZ Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága női felnőtt regionális tornát rendezett Tatabányán a Földi Imre Sportcsarnokban. A házigazda Komárom-Esztergom megyei csapat mellett Budapest, Fejér és Veszprém megye válogatottja is pályára lépett. (2016.02.17.)

A Józsa Csaba vezette megyei válogatott két győzelemmel és egy vereséggel zárta a tornát.
- Egyre népszerűbb a női labdarúgás és megyénk sokat tesz annak érdekében, hogy minél több női csapat induljon. Tavaly elindítottuk az U17-es lányok utánpótlás bajnokságát, bízunk benne, hogy egyre több sportszervezet fog csatlakozni a bajnoksághoz.  A torna nagyon jó erőfelmérő és felkészítő volt a lányoknak. Színvonalas és nagyon sportszerű mérkőzéseket láthattunk. Szeretnénk, ha ez a megmérettetés a jövőben tovább folytatódna és mindig más helyszíneken, rotációs rendszerben bonyolítanánk le - hangsúlyozta Khéner László megyei igazgató.

Józsa Csaba, a megyei válogatott edzője elmondta: bár a gárda tartalékosan állt ki - egy futsal torna miatt -, ennek ellenére is nagyon jó eredménynek számít ez a második hely.  - A Fejér megyeiek mindenképpen jobb játékerőt képviseltek nálunk, de örömteli, hogy Budapestet, illetve Veszprém megyét sikerült legyőznünk. A következő időszakban nem veszünk részt különböző tornákon, azonban összetartást szervezünk, ahol a gyakorláson kívül az a cél, hogy a fiatalabb futballistákat is meghívjuk, biztosítva ezzel a csapat későbbi folyamatos utánpótlását - emelte ki a tréner.

 

Eredmények:

Komárom-Esztergom megye-Budapest 1 - 0

Fejér megye-Veszprém 3 - 0

Komárom-Esztergom megye-Fejér megye 0-4

Budapest-Veszprém 4 - 2

Komárom-Esztergom megye-Veszprém 3 - 0

Budapest-Fejér 0 - 2

Végeredmény:

1. Fejér megye

2. Komárom-Esztergom megye

3. Budapest

4. Veszprém

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió