Ligaértekezlet a megyeházán

 
Az aktualitásokról és a szabályok módosulásáról is tájékoztatták a csapatok képviselőit az MLSZ Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága évadnyitó ligaértekezletén. 2016.02.15.)

Az MLSZ Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága évadnyitó ligaértekezletet tartott a megyeházán. Dr. Kancz Csaba, az MLSZ társadalmi elnöke köszöntő beszédében úgy fogalmazott: a Magyar Labdarúgó Szövetségben történt professzionális változtatások most már nemcsak a nemzeti csapat teljesítményén látszódnak, hanem lassanként megyei szinten is. Bár akadnak még problémák, de az út, amin elindultunk, úgy néz ki, jó irányba mutat.

Majd reményét fejezte ki, hogy a most következő idény ismét sikeres lesz, kevés konfliktussal terhelt és sportszerű küzdelmet hoznak majd a fordulók.

Khéner László megyei igazgató tájékoztatójában elsőként az aktualitásokról, szabályváltoztatásokról informálta a csapatok képviselőit. Utóbbiak tekintetében megjegyezte, hogy az összes szabályzatot formailag és tartalmilag egységesítették, amelyet majd ki is küldenek a későbbiekben a kluboknak, és július 1-jével lép életbe.

- A versenyszabályzatban lényeges módosítás, hogy megszűnt az amatőr szerződés, a versenyengedély kiváltásával tartozhat az amatőr játékos az egyesülethez – kezdte részletezni Khéner László.

- Megpróbáltuk azt is korlátok közé szorítani, hogy ne lehessen csapatokat szétszedni a szezon közben. A téli átigazolási szezonban várhatóan csak úgy válthat klubot egy játékos, ha mindkét fél beleegyezik. Fontos változás még, hogy a Magyar Kupa is átalakul, ugyanis lesz egy országos Magyar Kupa, valamint megyei kupa-sorozat. Az országos MK első öt fordulóját rendezzük mi itt a megyénkben. A megyei első osztályú alakulatoknak kötelező indulniuk, azonban a megye II. és III. tagjai is részt vehetnek a küzdelmekben. Szeptember derekáig le is kell bonyolítani a mérkőzéseket – magyarázta a vezető.

Khéner László az infrastruktúra-szabályzattal kapcsolatban elmondta, lassan elkezdődnek a pályahitelesítések. A külső kerítés kötelező megyei I. osztályban, a kispadnak pedig minden osztályban tizenkét férőhelyesnek kell lennie.

Az igazgató a TAO tehetség-bónuszról kiemelte: a magasabb szintű utánpótlás központban az NB I-es vagy NB II-es gárdába való átigazolás esetén jár abban az esetben, ha legalább kilencven perce pályára lép a labdarúgó. Az átigazolás előtt megszakítás nélkül három évig a kedvezményezett egyesület színeiben kell, hogy versenyezzen.

– Fontos megjegyezni, hogy az amatőr alakulatok díjcsökkentése tovább folytatódik – folytatta. – A szigorítások azonban a TAO támogatások elszámolására is vonatkoznak, de ha minden fejlesztés mögött valós adatok állnak, akkor ezzel a hozzájárulással és a TAO adta lehetőségekkel lehetősége van arra a kluboknak, hogy nagyon jól működő, gazdaságos szervezetek lehessenek – hangsúlyozta.

Az igazgató az amatőr licence beadási határidejéről is szót ejtett, amelynek határideje április 10. Minden olyan csapatnak szükséges jelentkeznie, aki adott esetben vállalná a megyei I. osztályt, függetlenül attól, hogy hányadik helyen áll jelenleg. Tőlük azért követelnek többet, mert az NB III. „előszobájának” is tekinthetjük ezeket az alakulatokat.

Baranya István szakmai igazgató a megyei tehetségközpontok felállításáról informálta a jelenlévőket. – Három korosztály kiemelt szerepet kap a jövőben, az U12-es, az U13-as és az U14-es. Mindhárom korosztályból megyei válogatottakat kell kiállítani, amellyel egy külön szakmai stáb foglalkozik majd. Májustól minden héten edzést tartanak nekik, egy tehetségközpontot jelölhettek a megyék, mi pedig Tatabányát, ezen belül a Grosics-stadiont választottuk. A kiválasztók már megtörténtek, a társaság gerince megvan, de senkinek sincs bérelt helye, itt is meg kell harcolni a jövőben bennmaradásért – szögezte le Baranya István.

Ezt követően Magyar Sándor Bozsik utánpótlás koordinátor többek között a tavaszi változásokról beszélt, és a létszámhiányos kiállások problémájára hívta fel a sportvezetők figyelmét.

Tóth Attila, a Versenybizottság elnöke a pályahitelesítéssel kapcsolatban osztott meg fontos információkat a résztvevőkkel.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió