Miként értékeli a 2014-es évet sportszakmai szempontból?
- Elmondhatjuk, hogy az amatőr labdarúgás fejlesztése szempontjából eredményes év áll mögöttünk. Az MLSZ stratégiájához igazodva végezzük megyénkben is a munkát, melyben a megyei elnökség és a bizottságok nagy segítséget jelentenek. Az NB III átszervezésével az amatőr labdarúgás kirakata a megyei I. osztály lett. A megyei infra fejlesztések idén tovább folytatódtak, újabb sportlétesítmények, sportpályák újultak meg megyeszerte. Pályázni csak összefogással lehet és örömmel mondhatom, hogy ebben partnerek a sportszervezetek vezetői valamint a települések önkormányzatai. A sporttelep felújítási program keretein belül az elnökség 91 millió forint támogatást hagyott jóvá, így 34 sportszervezet kapott támogatást főleg sportpálya és öltöző felújításra. -Milyen változásokról tudna beszámolni még?
- -2014-ben több újítást is véghezvittünk. Idén bevezettük az amatőr licencet, ami a megyei I. osztályú bajnokságban való indulás alapfeltétele. Akkor, amikor a Magyar Labdarúgó Szövetség a TAO forrásokon keresztül évente több mint 400 millió forintot áramoltat a megyébe, akkor bizony labdarúgásunk fejlődése érdekében követelnünk is kell.
- -Ez az innováció pontosan mit jelent?
- -A nyáron bevezettük a megyei osztályokban regisztrációs kártyát, így ősszel már csak olyan személy ülhetett a kispadon, aki rendelkezett a szükséges kártyával. Megköveteljük, hogy csak megfelelő képesítéssel és érvényes licencel rendelkező edzők tevékenykedhetnek. Az edzőképzés átszervezésével a szakma is nagyobb figyelmet fog kapni. Megfelelő képesítéssel és szakmai tudással rendelkező utánpótlásedzőkre van szükségünk, olyanokra, akik a tanulást nem nyűgnek veszik, hanem haladni szeretnének a korral. Sajnos továbbra is problémát okoznak az adminisztrációs hibák. Az amatőr szférában nem egyszerű munka mellett a csapatok körüli teendőkkel is foglalkozni, de sokkal nagyobb figyelmet várunk el a sportvezetőktől, hogy a jövőben ne fordulhasson elő olyan eset, amikor lejárt vagy hamisított sportorvosi miatt pontokat kelljen levonni sportszervezetektől.
- -A szurkolók illetve a meccsekre kijáró családok védelme érdekében tettek még óvintézkedéseket az esetleges rendzavarások miatt? -Szerencsére elmondhatom, hogy Komárom-Esztergom megye nem a rendbontásoktól hangos. Országos viszonylatban e téren jól állunk. A mérkőzések biztonságos lebonyolítására szeretnénk a jövőben is figyelmet fordítani, ezért kötöttük meg a megállapodást a megyei polgárőr szövetséggel és hoztunk létre biztonsági és infrastruktúra bizottságot. Az MLSZ gyakran hangoztatja a tömegesítést. Hogy áll megyénk e téren? A Bozsik program tömegesítésének köszönhetően tovább emelkedett a versenyengedéllyel rendelkező labdarúgóink száma, így elmondhatjuk, hogy a megye lakosságának majd 2%-a futballozik versenyszerűen. Idén a grassroots labdarúgás területén is léptünk előre. 2014-ben a női labdarúgás népszerűsítése érdekében is sokat tettünk, hiszen elindítottuk az U15-ös női utánpótlás bajnokságot. Nagyon jók a visszajelzések, egyre több lány kezd el versenyszerűen futballozni, így a jövőben várhatóan tovább tudunk lépni e területen is. A Coca-Cola középiskolai labdarúgás szintén nagy népszerűségnek örvend, idén már 22 intézmény csatlakozott a programhoz és kis megyeként az 5. helyen állunk az országos rangsorban.
- -Megyénknek több mint 20 éve tartó nemzetközi partnerkapcsolata van. Ezek ápolására is fordítanak energiákat?
- - Igen, nemzetközi kapcsolataink tovább erősödtek, hiszen a szlovák galántai és a német rajna-pfalzi kapcsolatok is meghatározó szerepet töltenek be az igazgatóság életében. A kapcsolatok fő nyertesei a gyerekek, hiszen minden évben nemzetközi mérkőzéseket játszhatnak, ami segíti fejlődésüket. Az amatőr labdarúgásnak milyen előrelépési lehetőségei vannak? Az amatőr labdarúgásnak szeretnénk minél nagyobb rangot adni. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy Magyarországon az igazolt labdarúgók 96%-a amatőr és csupán 4 %-a profi. Az igazgatóságok az MLSZ-el közösen életre hívták a felnőtt amatőr válogatottak tornáját, ami évről évre egyre népszerűbb. Komárom-Esztergom megye válogatottja is helytáll ezeken a tornákon, bebizonyítva ezzel azt, hogy futballtudásban sem vagyunk lemaradva a környező megyéktől.
- -Véget ért az őszi félév a különböző bajnokságokban. Meddig akasztják szögre a stoplisokat az ünnepek alatt? -Az élet nem áll meg a téli szünetben sem, hiszen indul U11-U13 és U15-ös korosztályokban a futsal torna, valamint a megyei felnőtt csapatoknak téli műfüves bajnokságot szervezünk 20 csapattal. Ezeken a tornákon a költségek nagy részét a szövetség átvállalja, ezzel is segítve az amatőr klubokat. Köszönöm a kollégák, sportvezetők, elnökségi és bizottsági tagok, szponzoraink egész éves munkáját! Kívánok minden sportszerető magyar embernek áldott, békés karácsonyi ünnepeket és sikerekben és sportsikerekben gazdag, boldog új esztendőt!