Elhunyt a „Fekete Párduc”

 
Nyolcvannyolc éves korában, hosszú betegség után elhunyt Grosics Gyula, a magyar labdarúgó-válogatott egykori legendás kapusa, aki 1952-ben olimpiai bajnok, 1954-ben vb-ezüstérmes volt. (2014.06.13.)

Nyolcvannyolc éves korában, hosszú betegség után elhunyt Grosics Gyula, a magyar labdarúgó-válogatott egykori legendás kapusa, aki 1952-ben olimpiai bajnok, 1954-ben vb-ezüstérmes volt. (2014.06.13.)

 

Grosics Gyula, a „Fekete Párduc” egy kontrollvizsgálatot követően került kórházba. A Nemzet Sportolóját az elmúlt években többször is kórházban ápolták, 2008-ban például a tüdeje is kilyukadt, az intenzív osztályra került.

Az 1926. február 4-én született Grosics szülővárosában, Dorogon kezdte futballkarrierjét. 1947-ben a fővárosi MATEOSZ-hoz, majd a Bp. Honvédhoz került, pályafutását Tatabányán fejezte be. A kispesti csapattal három bajnoki címet nyert.

A válogatottban 1947 és 1962 között 86 alkalommal védett, megjárt három világbajnokságot (1954, 1958, 1962), az elsőn ezüstérmet szerzett. 1952-ben olimpiai bajnok lett.

Pályafutása befejezése után edzősködött, dolgozott Tatabányán, Salgótarjánban, a KSI-nél és Kuvaitban is. Később a Bp. Volán elnöke volt.

A legendás, klasszikus Aranycsapatból, abból az együttesből, amely 1953-ban 6:3-ra nyert Londonban Anglia ellen, már csak a jobbhátvéd, a dorogi Buzánszky Jenő van közöttünk.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió