A megyei igazgatóság évente megrendezi Bányásznapkor a Buzánszky kupát, amelyen a Fritz Walter Alapítvány csapata is minden esztendőben indul. Novemberben pedig az igazgatóságon keresztül megyei együttesünk is részt vehet a kaiserslauterni Fritz Walter kupán. Csapatunk két győzelemmel és egy vereséggel végzett a tornán. A delegációt az igazgatóság részéről Hoffmann József vezette, edzők pedig Németh Szabolcs illetve Méhes Norbert voltak. A csapat: Hoffmann József delegációvezető, Méhes Norbert edző, Németh Szabolcs edző, Belányi Balázs, Berkeszi Zsombor, Énekes Kevin, Putnoki Márk, Barina Dávid, Faragó Bálint, Pohner Zsolt valamint Bartl Dominik.
Dorogi focisták Németországban
 
Az MLSZ Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság támogatásával Németországban, a Fritz Walter tornán lépett pályára a Dorogi FC utánpótlás együttese. Az MLSZ megyei igazgatóság és a Fritz Walter Alapítvány között több éves partnerkapcsolat áll fenn. (2012.12.10.)