Erre mondják: derült égből a villámcsapás. Nagy meglepetésre lemondott a Tatai AC labdarúgó-csapatának vezetőedzői posztjáról Chmelovics Attila, aki két éve vette át a karmesteri pálcát, és az újra alakult TAC-ot a megyei háromból az első osztályba vezette. (2014.09.28.)

A kiváló tréner érdeklődésünkre elmondta, hogy elsősorban azért áll fel a kispadról, mert a futball elfoglaltsága már komolyan veszélyeztette munkáját, és családi élete rovására is ment.
– Ez a fő oka távozásomnak, ám az is döntőnek bizonyult, hogy nincs az a tűz a társaságban, amelyre a még jobb eredmények elérése szempontjából szükség lenne. Nem elég, ha csak én vagyok motivált, ha valamit csinálunk, azt tegyük alázattal és becsülettel. Nagyon szép két évet töltöttem a csapatnál, de elég volt, a magánéletemre is kell gondolnom – mondta Chmelovics Attila, akinek nyolc éves fia, Bálint a TAC serdülő focistái között bontogatja szárnyait.
A sors fintora, hogy a megyei I. osztályban eddig ötven százalékosan szereplő együttes egy hete attól a Tardostól kapott ki hazai pályán, amelyet előzőleg Chmelovics dirigált. Mégpedig nem akármilyen sikerrel. Kétszer nyert velük bajnokságot, az NB III-at viszont anyagiak híján nem vállalhatták. Magyar Kupa-győzelemmel is büszkélkedhet a mester.
A hogyan tovább adott, de visszatér-e egyszer az edzőséghez?
– Erre most nem tudok válaszolni, de a futball az örök szerelmem, ezért elképzelhető. A tatai vezetőknek csak köszönettel tartozom, mindenben segítségemre volta, és megértették távozásom okát. Továbbra is szorítok a csapatnak, és remélem, néhány év múlva feljutnak az NB III-ba.
Csákány József, a TAC focistáinak szakosztályvezetőjét nem érte meglepetésként Chmelovics Attila távozása.
– Már a nyáron el akart köszönni, indokait megértettük, de akkor maradásra bírtuk. Attila remek szakember, aki a Tardos csapatával olyan sorozatot produkált, ami ritkaság számba megy. 53 bajnoki meccsen volt veretlen gárdájával. Tény, hogy fuvar vállalkozása egész embert követel, sokszor úgy esett be az edzésekre a munkájából. Ráadásul szinte társadalmi munkában dolgozott – hangsúlyozta Csákány József, aki igazat ad a trénernek, miszerint a csapat nem tudta az utóbbi időkben azt játszani, amit ő szeretett volna.
A TAC-nál még nincs meg Chmelovics Attila utódja, egyelőre Wéber Roland, a csapat védője tartja az edzéseket. Jövő héten eldőlhet, hogy ki lesz az úr tréner.
Péntek Sándor