Arénás női focisták

 
A Tatai Aréna Sportegyesület kilencedik szakosztálya a női futsall labdarúgócsapat. A lányok az egyesület színeiben első mérkőzésükön a már sok nagy sikert elérő tatabányai Amazonokkal találkoztak. Ezen a meccsen még nem az eredmény számított. (2012.08.30.)

A Tatai Aréna Sportegyesület kilencedik szakosztálya a női futsall labdarúgócsapat. A lányok az egyesület színeiben első mérkőzésükön a már sok nagy sikert elérő tatabányai Amazonokkal találkoztak. Ezen a meccsen még nem az eredmény számított. (2012.08.30.)

 

– Tata történetében az első női labdarúgó csapat lépett pályára, mutatkozott be a tataiaknak – újságolta a klubelnök, Szalai Béla. – A hölgyek az NB II-es bajnokságban indulnak az ősszel, s számítunk a szurkolókra, hiszen a hazai meccsek természetesen Tatán lesznek. A fociedzéseket a baji sportcsarnokban, az erőnléti tréningeket pedig az Aréna Sportcentrumban tartják, ez nagyon fontos, hiszen az állóképesség fokozása a játékdinamizmust erősíti, vagyis fontos eleme a futballnak. Tóth Brigitta szakosztályvezető nagyon lelkesen végzi munkáját, biztos vagyok benne, hogy gyorsan jönnek majd az eredmények, hiszen ezek a lányok már komoly focimúlttal rendelkeznek.

 Szalai Béla még elmondta, hogy megkezdődött az egyesületnél az utánpótlás toborzása. A szakosztály folyamatosan várja lelkes fiatal lányok jelentkezését.

Pécsváradi Andrea

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió