A TAC remek kocsi rajtja

 
Kellemes tavaszi időben rajtolhattak a csapatok a megyei labdarúgó-bajnokság második vonalában. A listavezető Tatai AC remekül kezdett, és 4-1-re győzött Kocson. (2014.03.02.)

Kellemes tavaszi időben rajtolhattak a csapatok a megyei labdarúgó-bajnokság második vonalában. A listavezető Tatai AC remekül kezdett, és 4-1-re győzött Kocson. (2014.03.02.)

 

Kocs KSE - Tatai AC 1-4 (0-1). A tataiak gólszerzői: Tóth László. (2), Gyöngyösi Ádám és Tóth János.
A tatai gárdában jól mutatkoztak be az új szerzemények. Ami nagyon jó jel, hogy Benkő László stabilitást adott TAC védelmének. Bognár Imre a tőle megszokott eleganciával szervezte a játékot, és remek labdákkal hozta helyzetbe társait, míg elöl Gyöngyösi Ádám megszerezte tétmérkőzésen is az első tatai gólját. Minárcsik Dániel egyelőre csak a pálya széléről követhette az eseményeket, mivel a játékengedélyére még várni kell.

U19-es bajnokság: Kocs KSE – Tatai AC 1-4 (1-2). A tatai fiatalok győzelmünkkel megerősítették pozíciójukat a középmezőnyben.  
Március 9-én (vasárnap) hazai pályán fogadja az éllovas Tatai AC a második helyen álló Tát együttesét. A felnőttek mérkőzése 14.30-kor, míg az U19-esek meccse 12.30-kor kezdődik.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió