A Baranya István, Karcagi Pál és Boros György vezette csapat a torna alatt végig nagyon motiváltan, szervezetten játszva továbbjutott a csoportból, így az ország legjobb nyolc amatőrválogatott csapata közé került.
Eredmények:
Zala-Komárom-Esztergom 0-3 Gólszerzők: Alasztics, Kovács, Bán
Komárom-Veszprém 4-0 Gólszerzők: Kuzma, Fodor, Simigla, Koller M.
Győr-Moson-Sopron- Komárom-Esztergom 3-1 Gólszerző: Király Z
Komárom-Esztergom- Vas 1-0. Gólszerző: Berki
Végeredmény: 1. Győr-Moson Sopron 9 pont, 2. Komárom-Esztergom 9 pont, 3. Zala 6 pont, 4. Vas 6 pont, 5. Veszprém 0 pont
A csoportból Győr-Moson Sopron és Komárom-Esztergom megye jutott a december 5-i országos döntőbe, ahol Baranya és Fejér megye válogatottja lesz az ellenfél.
Khéner László megyei igazgató elmondta, hogy nagyon büszke a csapatra, hiszen egy erős mezőnyben sikerült kivívni a továbbjutást. A felkészülés alatt is látszódott, hogy nagyon motivált a társaság, így titkon bíztam a sikerben. Nagyon erős ellenfeleket vertünk meg, hiszen a házigazda Zala megye csapatát is kiváló játékosok alkották, valamint az utolsó mérkőzésen Vas megye ellen, óriási küzdelemben az utolsó percekben tudtunk felülkerekedni. Köszönöm a kluboknak a pozitív hozzáállást, ez a siker az egész megye labdarúgásának a sikere.
Keret: Gíber Roland (Banai SK), Fodor Martin (Oroszlányi SZE), Török Mihály (Oroszlányi SZE), Fluxa Dávid (Sárisápi Bányász SE), Válent Krisztián (Sárisápi Bányász SE), Koller Ferenc (Sárisápi Bányász SE), Király Zoltán (Lábatlani ESE), Mann Patrik (Lábatlani ESE), Berki Gábor (Kecskéd KSK), Ignácz Krisztián (Kecskéd KSK), Alasztics Benjamin (Komáromi VSE), Tatai Valentin (Komáromi VSE), Bán Roland (Komáromi VSE), Dávid Richárd (Komáromi VSE), Koller Máté (Vértessomlói SK), Kovács Sándor (Kecskéd KSK), Kuzma Attila (Oroszlányi SZE), Simigla Attila (Komáromi VSE)
Szakmai stáb: Baranya István (szakmai igazgató), Boros György (szövetségi edző), Karcagi Pál (szövetségi edző), Csák Albert (technikai vezető), Kemenesi Krisztián (sportmasszőr)
Válogatottunk december 5-én az országos nyolcas döntőben Szigetszentmiklóson lép pályára Baranya és Fejér megye ellen.