A szervező Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzatnak és Bajót Község Önkormányzatának, továbbá a szakmai együttműködő Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémiának köszönhetően idén is felejthetetlen élményekkel gazdagodtak azok a szerencsés ifjú focisták, akik részt vehettek a két helyszínen zajló edzőtáborban. (2013.07.30.)


Az évek óta nagy népszerűségnek örvendő edzőtábort július 22-én dr Völner Pál a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, Tóth Zoltán Bajót polgármestere és Khéner László az MLSZ megyei igazgatója ünnepélyes körülmények között indította útjára. Ebben az évben Komárom-Esztergom megye szinte minden pontjáról érkeztek ifjú focisták, de szép számmal jelentkeztek Heves, Veszprém, Csongrád és Somogy megyéből is Hétfőtől csütörtökig Dudás Júlia vezetésével a festői szépségű Bajóton napi két edzéssel hangoltak a fiatalok. Péntektől a hagyományoknak megfelelően Gyulán folytatódott a tábor. A Grosics Akadémia méltó helyszíne volt a folytatásnak, hiszen nem mindennapi körülmények között készülhettek a Bajót-Gyulai táborválogatottak. A résztvevők találkozhattak a felvidéki Kelemen Gergővel is, aki 2012-ben részt vett a Bajót-Gyula labdarúgó táborban, időközben pedig már a Grosics Akadémián tanul. A pénteki edzés külön érdekessége volt, hogy a gyakorlás végén a fiatalok találkozhattak Nyilas Elekkel a Vác és a Ferencváros egykori válogatott labdarúgójával. Szombaton egy nagyszabású tornán aztán megmérettettek a táborban részvevők, és nem vallottak szégyent neves ellenfeleikkel szemben, hiszen a Vörös János (U13) és Budavári Dániel (U15) illetve Kecskés Tamás edzette fiatalok kiválóan szerepeltek, hiszen az U 13-as korosztályban az első helyet, az U15 korosztályban pedig a 2. helyet szerezték meg. Az idei táborban résztvevő fiatalok játékerejét és az edzők kiváló munkáját igazolja az, hogy mind az U13, mind az U15-ös kupa gólkirálya a Bajót-Gyula táborválogatottból került ki Mészáros András (Balatonalmádi) és Kovács László (Nyergesújfalu) személyében. A díjakat az edzőtábor záróünnepsége keretében Galbács Mihály Gyula város alpolgármestere, Tóth Zoltán Bajót Polgármestere és Steigerwald Ernő a Grosics Akadémia létesítményigazgatója adta át.
A visszajelzések megerősítették a szervezőket abban, hogy van értelme a sok fáradságos munkának, így jövőre folytatás követezik!
A 2013-as sporttábor fővédnökei Popovics György a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke, Kiss Norbert ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár és Khéner László az MLSZ Komárom-Esztergom megyei igazgatója voltak.