Remekül kezdték az évadot a tatai Renmei Kyokushin Karate SE versenyzői a 2013-as évadot. Nagy várakozás előzte meg az idei első megmérettetést, a várpalotai diákolimpiai elődöntőt, hiszen utoljára még novemberben, a magyar bajnokságon mérettették meg magukat Szabó Kornél vezetőedző, egyben klubvezető tanítványai. (2013. 03.04.)


A veszprémi viadalra 36 klub 396 versenyzője nevezett, köztük a Renmei Kyokushin Karate SE 13 karatékája, akik 24 versenyszámban mind kumite (küzdelem), mind a kata (formagyakorlat) kategóriákban jeleskedtek.
A tataiak kiválóan kezdtek, és egy versenyzőjüket kivéve, mindenki sikeresen lépet túl az első körön. Aztán jöttek az újabb menetelések, és meg sem álltak a dobogós helyezésig katában. A gyerek I. fiú kategóriában Andrinkó Antal a 3. helyen végzett, a gyermek II. leány megmérettetésben Straubinger Kitti az első, Straubinger Tiara pedig a 3. lett. A serdülőknél Csombók Mátyás bronz-, a serdülő lányoknál Vas Tekla ezüstérmet szerzett. Az ifjúsági karatékák is kitettek magukért. Vastag Adrián első, Tóth Levente második, Horváth Kitti szintén második helyezéssel örvendeztette meg a lelkes szurkolókat.Még aznap délután megrendezték a kumite versenyt, amelyen ismét brillíroztak a tataiak.
Ebben a műfajban Straubinger Kitti a 2., Straubinger Tiara az első helyen végzett, de a többiek is kitettek magukért. Antal Krisztián 3., Kelemen Balázs és Tóth Levente 2. lett, míg Vastag Adrián és Horváth Kitti a dobogó legfelső fokára állhatott. Vas Tekla, Capu Dominte, Szegedi Gergő, Andrinkó Antal és Bauer Bence is a legjobb nyolc között végzet.
– Összességében tizenöt érmet, közte öt aranyat, hat ezüstöt és négy bronzot szereztünk, ami nem rossz mérleg az év kezdetén – értékelt Szabó Kornél. – Mi lettünk a verseny se ezzel a legeredményesebb klubja, így a 13 versenyzőnkből tizenegyen már kiharcolták az április országos döntőbe jutást mondta, majd hozzáfűzte, hogy április 6-án az egyesület rendez Tatán utánpótlás versenyt. Edzéseiket Tatán a Bláthy-középiskolában, valamint Tarjánban a sportcsarnokban tartják, és a rendkívül eredményes egyesülethez bármikor, bárki csatlakozhat.