Vizsgával egybekötött nyílt edzést tartott a kezdő judósok számára a tatabányai Ippon SE. Az eseményen a sportágfejlesztési programban résztvevő gyerekek a szülők és hozzátartozók előtt adtak számot tudásukról. 2014.02.25.)
A Magyar Judo-szövetség sportágfejlesztési programjában Essősy Ákos, Staudt Béla és Szeles Viktor révén az Ippon SE három edzői státuszt kapott 2013-ban, melynek köszönhetően a szakosztály létszáma folyamatos emelkedést mutat. A kezdő csoportba járó gyerekek az eddig szerzett tudásukat a hozzátartozók előtt, vizsga keretében mutatták meg edzőiknek.
„Az Ippon SE célja, hogy sportágfejlesztési program segítségével minél több fiatalt nyerjen meg a judo számára. Szisztematikusan építkezünk, célunk, hogy a gyerekek jó körülmények között készülve, magas szakmai munka mellett sajátítsák el a sportág alapjait. Csernoviczki Csaba mesteredző révén az egyik legjobb hazai mester, az Európai Judo Szövetség edzőbizottságának tagja felügyeli a szakmai munkát, a sportágfejlesztésben résztvevő edzők pedig korábban valamennyien válogatott judósok voltak. A mostani rendezvény azt mutatta, hogy jó úton járunk, hiszen negyven ifjú judós hatvan szülő előtt adott számot tudásáról, tehát csak a kezdő csoportunk rendezvényén száz embert tudtunk a judo terembe csábítani” – monda az eseményt követően Essősy Ákos, a sportágfejlesztésben résztvevő szakedző.
A vizsga egy játékos versennyel kezdődött, majd kis létszámú csoportokban mindenki a saját tudásának megfelelő feladatokat mutatott be. „ Két célunk volt a vizsgával: egyrészt szerettük volna a szülőknek megmutatni, hogy mit tanultak a gyerekek az elmúlt időszakban, másrészt kiválasztottuk azokat a srácokat, aki megérettek arra, hogy átkerüljenek a nagyobbak közé és dobásokat valamint leszorításokat is megtanuljanak. Mindenki nagyon ügyes volt, így megérdemelten kapták meg első judós érmüket” – emelte ki Szeles Viktor edző, aki hozzátette, hogy a szülők részéről is sok gratulációt és elismerést kaptak a vizsga után. „Mi elsősorban judo edzők vagyunk, ám nemcsak eddzük, neveljük is a gyerekeket. Éppen ezért volt örömteli, hogy több szülő is jelezte: amióta judózik a gyereke, azóta az iskolában és az óvodában is jobb teljesítményre képes. Azt gondolom, nem létezik nagyobb öröm egy edző számára annál, mint amikor a tanítványa a sportpályán és az élet más területén is sikeres. Ezen az úton szeretnénk tovább haladni.”
Az Ippon SE kezdő csoportjának edzéseit kedden 17 órától, csütörtökön pedig 18 órától tartják a Grosics Gyula Stadion fedett lelátója mögött található küzdősport centrumban.