Birkózásban megkezdődött a dorogiak számára oly kedves, kötöttfogású szezon és rögtön két igen fontos versennyel kezdődött az évad. Előbb a diák országos csapatbajnoki döntő, majd egy korosztállyal feljebb, a serdülő cs-bén remekeltek Budapesten. (2012. 10.22.)
A Dorogi NC diák korosztályú azaz a 10-12 éves birkózók esélyesként utazottak a fővárosba, bár ugyanezt elmondhatta magáról a hazai Pesterzsébet, a Cegléd és a Csepel csapata. Az országos döntőn 16 csapat vett részt, melyet négy csoportra osztottak, és csak a csoport győztesek küzdhettek tovább körmérkőzéses formában az érmekért.
A dorogi birkózók a csoportküzdelmeket magabiztosan nyerték, a rájátszásban az első négy között sem lehetett megállítani a dorogi legényeket.
Lévai Zoltán és Knyaskó Máté edzők által felkészített alakulat profi módon, egységbe tömörülve, igazi csapatmunkát produkálva, korukat meghazudtolva alázattal és nagy komolysággal menetelt.
A nagy tét és a kifejezetten erős mezőny miatt, egy-egy találkozón a szurkolóknak is köszönhetően, olyan hangulat és hang kavalkád alakult ki, melyet sok futballmérkőzésen is megirigyelnének.
Így a tavaszi szabadfogású bajnoki cím után, immár kötöttfogásban is BAJNOK CSAPAT A DOROGI NC diák korosztályban
Eredmények:
|
|
A 2012. évi KF. Országos Diák Csapatbajnokság végeredménye: |
Dorogi NC-Nagyszénás: 44- 0
|
|
1.DOROGI NEHÉZATLÉTIKAI CLUB |
Dorogi NC-Ferencvárosi TC: 39- 5 |
|
2.ESMTK
|
Dorogi NC-Ceglédi VSE: 32-11
|
|
3.CSEPELI BC |
Dorogi NC-ESMTK: 20-18
|
|
4.Univer-KTE
|
Dorogi NC-Univer-KTE: 32-12
|
|
5.Ceglédi VSE |
Dorogi NC-Csepeli BC: 28-14
|
|
6.Orosházi Sp. |
|
|
7.Vasas SC |
|
|
8.Kaposvári SI |
|
|
9.Túrkeve
|
|
|
10.Dunaferr
|
|
|
11.Érdi Sp. |
|
|
12.Ferencvárosi TC |
|
|
13.Törökszentmiklós
|
|
|
14.Sziget SC |
|
|
15.Nagyszénás
|
|
|
16.Tatabánya
|
Másnap a serdülők, azaz a 13-15 éves birkózók csapatbajnokságára került sor. A dorogi edzők előzetes latolgatása során, az 5-8. hely elérését tűzték ki minimális célként, mivel a csapat 80 százaléka két évvel idősebbekkel kellett, hogy felvegyék a versenyt. A dorogi birkózókról köztudott, hogy képesek a meglepetésre, ebben azért az edzők is bíztak titkon. Ezt be is bizonyítottak mindjárt a nap elején, ahol a tavaszi, szabadfogású bajnok Csepel legyőzésével jelezték, hogy ők is érmet szeretnének. A továbbiakban hihetetlen formában menetelt a csapat, sorra hozták azokat a mérkőzéseket, melyek kifejezetten kiegyenlített kellett volna, hogy legyenek. Ennek köszönhetően, csoportelsőként jöttek ki a küzdelmekből, és már a négy között találták magukat.
Az érmekért folyó harcban, 5 másodpercen múlt, hogy ebben a korosztályban is bajnok legyen a Dorogi NC, de végül, körbeverések során bronzérem lett a jutalma a hősiesen küzdő, és reményekkel teli fiatal csapatnak.
A hihetetlen sikereket elérő Dorogi Nehézatlétikai Club a környékbeli települések (Dorog, Esztergom, Tát, Tokod) birkózóinak is köszönheti, hogy stabilan, az ország legjobbjai között végeznek versenyről-versenyre.
Eredmények:
|
|
A 2012. évi KF. Országos Serdülő CSB végeredménye: |
Dorogi NC-Csepeli BC: 22-17 |
|
1. ESMTK |
Dorogi NC-Dunaferr : 25-15 |
|
2. OROSHÁZI SPARTACUS |
Dorog-ESMTK : 17-20
|
|
3.DOROGI NEHÉZATLÉTIKAI CLUB
|
Dorogi NC-Ceglédi VSE: 17-16
|
|
4. Vasas SC |
Dorog NC-Orosháza: 17-22
|
|
5. CSEPELI BC |
Dorog NC-Vasas: 24-17
|
|
6. CSABI 10. Ceglédi VSE |