A Tatai Atlétikai Club az elmúlt évben két pályázaton is részt vett létesítmény helyzete javításának céljából. Mindkét projektben a Tata Közös Önkormányzati Hivatallal közös egyetértésben, az egyesülethez kötődő szponzorok további támogatására számítva és újabb támogatók részvételében bízva. Nagyságát tekintve első helyre a városi kézilabda csarnok kívánkozik. (2013-01.14.)


– December 20-án, két miniszteri aláírással a Magyar Kézilabda Szövetség jóváhagyta a Tatai AC pályázatát. Ez a döntés első ütemben bruttó 650 millió forint értékben ad lehetőséget az egyesületnek a kivitelezés megindítására. A TAC elképzeléseit, az azzal járó beruházást a tatai önkormányzat támogatásra méltónak találta és a szükséges bruttó 200 millió forint önerő biztosítását vállalta – ismertette Lázár Ottó a TAC elnöke.
A Tatai AC támogatóinak köszönhetően a TAO-törvény adta lehetőséget kihasználva bruttó 450 millió forint „begyűjtését” vállalta. A csarnok a Kőkúti Általános Iskola és a Május 1 út közötti területen épül fel, lehetőséget adva az említett iskola és a Tatai Református Gimnázium diákjai testnevelés óráinak megtartására. Az ingatlant Tata városa adta a projekthez.
– A Magyar Kézilabda Szövetségnél lévő elkülönített számlára elmúlt év végén a kívánt összeg több mint 20 százaléka érkezett meg. Folyamatosan tárgyalunk partnereinkkel és jól haladunk ezen a téren. Célunk az, hogy a szükséges pénzeszköz több mint a kétharmada rendelkezésre álljon. március végére – folytatta Lázár Ottó. – Jelenleg a közbeszerző kiválasztása van folyamatban, amennyiben minden a reményeink szerint alakul építkezés április elején megkezdődhet.
A másik örömteli hír, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség 2013. december 17-én elfogadta Tata város önkormányzatának pályázatát, amely a TAC kérésére, annak támogatásával lett benyújtva. Nevezetesen a város tulajdonában álló ingatlanon, a Jávorka-középiskola melletti, jelenleg feltöltés alatt álló területen egy élőfüves nagy labdarúgópálya valósulhasson meg. A projekt bruttó 90 millió forintot tesz ki, melynek bruttó 25 milliós önerejét a város vállalta, a fennmaradó részt az MLSZ adja hozzá. A labdarúgó-szövetség határozatában 2014. március és november közötti időszak szerepel, mint a pálya építésének kezdő időpontja.
– A Tatai AC 2005-ben elveszítette labdarúgópályáit. Az egykori TAC pálya egy befektető cég tulajdonába került, az építkezés elindulásának hiánya miatt még van arra lehetőség, hogy a felnőtt csapat és több mint 100 utánpótláskorú ifjú focista használja ezt a területet. Döntenünk kellett a bizonytalanságból kivezető útról – ismertette az elképzeléseket Lázár Ottó. – Tavasszal, amint az időjárás engedi, elindul a pálya kivitelezése.