A Tatai Közös Önkormányzati Hivatal, a Fiatal Utazók Klubja és a Tatai Atlétikai Club atlétika szakosztálya 73. alkalommal rendezte meg a Tó-futást, mellette a szintén hagyományos Séró-kupa kispályás labdarúgó-tornát. (2014.09.24.)
Az Építők Parkjában már 8 órától érkeztek regisztrációra a versenyzők, az ország sok részéből, többen már sokadszor látogattak el Tatára.
Schäfferné Czirok Vera, a polgármesteri hivatal ifjúsági- és sportreferense örömmel újságolta a rajtok előtt, hogy régen neveztek ilyen sokan erre a népszerű viadalra. Szám szerint 440-en, és meglepő, hogy a 14 kilométeres futásra a legtöbben, mégpedig 254-en. A gyerekek, akik 2 kilométert futottak, csúcsot javítottak, ezúttal 65-en próbáltak szerencsét. A főszervező azt is elmondta, hogy jól működött az először alkalmazott chipes megoldás, amelynek köszönhetően vitathatatlan végeredmények születtek, nem beszélve arról, hogy a szervezők igen gyorsan tudtak végeredményt mondani.
A hét kilométeres versenyen a tatabányai Szabó Bence végzett az élen, a legjobb tatai, Nagy Róbert 4. lett, de korcsoportjában aranyérmet vehetett át. A 14 kilométeres megmérettetésben a tatabányai Major Dávid győzött, a legjobb tatai, a 4. Kovács András lett.
A női abszolútban (hét kilométeren) a tatai Popovics Kinga végzett az élen, a 14 kilométeres távon az oroszlányi Szekeresné Bakonyi Fruzsina már sokadszor diadalmaskodott.
A Séró Kupa kispályás labdarúgó-tornára ezúttal nagyon kevés csapat nevezett. A végeredmény: 1. Gólzápor, 2. Latex, 3. Réti Pumák, 4. Haverok.
Csatolmány | Méret |
---|---|
![]() |
446.89 KB |
![]() |
515.01 KB |
![]() |
452.43 KB |
![]() |
502.53 KB |