Harmincegyedik alkalommal rendezik meg augusztus 2-án 16 órától az ország egyik legnépszerűbb utcai futóversenyét, a Vértes Volán Tatai Minimarathont. A Magyary Zoltán Művelődési Központ elől rajtoló mezőnyre 14 kilométeres táv vár, amelyet a város legszebb pontjain áthaladva kell teljesíteni. (2014.07.07.)
A Várkanyar Kávéházban sok érdeklődő foglalt helyet, hogy első kézből tudjon meg a versennyel kapcsolatos fontos információkat. Schäfferné Czirok Vera, a polgármesteri hivatal ifjúsági- és sportreferense köszöntőjében elmondta, hogy az esemény névadó főszponzora, a Vértes Volán Zrt. ezúttal egyben Tata egészségmegőrző, egészséges életmódra nevelő programját is támogatja.
Michl József polgármester hangsúlyozta, hogy hosszú évek óta nagy összefogással rendezik meg Tatán az utcai futóversenyt. Kiemelte a Lentulay Máriának (ő eddig valamennyi minimarthonon szervező volt) vezette Felnőtt Utazók Klubját, a Vértes Volán SE és Horváth Zoltán, a KEM SZÖSZ Szabadidősport Szövetsége elnökének szervezői tevékenységét. Ők több mint százan segítik most is a rendezvény sikerét.
– Ezen a népszerű rendezvényen nemcsak itthonról, de mint tavaly, most is mintegy tíz-tizenkét környező országból várunk futókat a viadalra. Ez a rendezvény Tata város szerves része, és nagy öröm, hogy már 31. „születésnapját” ünnepli. Arra kérünk mindenkit, hogy alaposan készüljön fel a versenyre, hiszen eddig szinte minden alkalommal, jóval harminc Celsius fok feletti hőmérséklettel és a magas páratartalommal is meg kellett küzdeniük az atlétáknak. El kell még mondanom, hogy idén jobb körülmények várják a résztevőket, hiszen a verseny nyomvonalán, több helyen megújult az útburkolat, kényelmesebb, veszélytelenebb terepen lehet kocogni – mondta a polgármester, aki a hagyományok szerint pisztolylövéssel indítja majd útjára a mezőnyt. Az ünnepélyes eredményhirdetés a vár előtti színpadon lesz.
Horváthy Lóránt alpolgármester, aki a KEM SZÖSZ elnöke is egyben, elmondta, hogy a megyei sportszövetség mindig támogatja az ilyen kiemelkedő eseményeket. Ő is méltányolta Horváth Zoltán munkáját, aki évtizedeken át volt az esemény főszervezője. A KEMSZÖSZ a díjakon kívül egy kerékpárt is felajánlott a szokásos tombolára. Azt is kiemelte az alpolgármester, hogy Schäfferné Czirok Vera méltó folytatója a minden alkalommal nagy dicsérett kiérdemlő minimarathon rendezésének.
Amit még tudni kell: előnevezésre július 25-én éjfélig van lehetőség, annak részleteiről a www.tata.hu weblapon kaphatunk információt. Előnevezés esetén nem kell elutalni a nevezési díjat, azt a helyszínen kell rendezni. Helyszíni nevezés: augusztus 1. (péntek) 15-19 óráig, augusztus 2-án 10-15 óráig. Szombaton a nevezés az adatok gyorsabb feldolgozása miatt legkésőbb három órakor lezárul. Mintegy 8-900 versenyzőt várnak a szervezők a minimarathonra.
A szervezők számítanak a hölgyek mezőnyében örökös bajnok győri Földingné Nagy Judit (képünkön) indulására. A népszerű atléta már nyolc alkalommal diadalmaskodott a népszerű viadalon.
A tatai dr. Répássy György, aki egykoron kiváló futballbíró volt, egyedüliként mind a harminc minimarathonon szintidőn belül teljesítette a távokat. Három éve még hat örökös futó volt, ma már ő az egyedüli. Idén is ott lesz a rajtnál.