Komárno–Komárom futóverseny

 
A Komárom-Európa Futóegyesület (KEFE-Komárom) immáron negyvenegyedik alkalommal tartja meg a Komárno–Komárom nemzetközi utcai futóversenyt május elsején (pénteken). A népszerű eseményre csúcsnevezést várnak a szervezők. (2015.04.07

A rajt Észak-Komáromban lesz, a városi sportcsarnok előtt, a cél pedig Dél-Komárom, Jókai liget, Beöthy Zsolt utca. Két távon lehet indulni. Az 5500 méteren résztvevők 12 órakor rajtolnak, a 10 kilométeres távra nevezők pedig 12.15-kor.

 

Minden kategória dobogósai érmet vehetnek át, az első helyezettek serleg díjazásban részesülnek. A távot teljesítő legidősebb női és férfi versenyző különdíjat kap. A 10 000 métert teljesítő abszolút győztes egy évig védi a szervezőbizottság vándordíját. Április 25-éig lehet előnevezni, helyszíni nevezésre a verseny napján nyílik lehetőség, 9.30-tól 11.30-ig.

A versenyzőknek és kísérőiknek érvényes útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal kell rendelkezniük. A rajtszám leolvashatóságát a viadal során a mellrészen mindvégig biztosítani kell. A rajtszám nélkül beérkező futók eredményét nem értékelik.

 

A versenyzők ruházatukat és személyi tárgyaikat a rendezők által biztosított, 1130 órakor induló ruhatári autóbuszok szállítják a célhoz. A céltól 200 méterre a Czibor Zoltán Sporttelepen a tisztálkodási és öltözködési lehetőség biztosított. A verseny útvonalán a két országot összekötő közúti Erzsébet hidat 11.45-től 13 óráig a járműforgalom elől lezárják.

 

Eredményhirdetés: 13.30-kor lesz Jókai liget nagyszínpadján.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió