Által-ér-völgyi kerékpárút

 

 

Nagy sláger az Által-ér-völgyi bringás út

A tavalyi év végi átadása óta egyre nagyobb a forgalom az Által-ér-völgyi kerékpárúton, mely Tatabányát, Vértesszőlőst és Tatát köti össze. A 6,8 kilométer hosszú, 2,7 méter széles, kétirányú út tervezésénél úgy számoltak, hogy naponta mintegy 2200 fős forgalmat bonyolít majd le a települések között. (2014.06.30.)

Részletek
Az utolsó nyerési esély nyereményre

A Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ) a Tatabányát Tatával összekötő Által-ér-völgyi kerékpárút infrastruktúrájának fejlesztése érdekében kerékjegyet bocsátott ki. Érvénybe léptek a második pótszámok. (2014.02.10.)

Részletek

 

Jönnek a „tartalék” sorsjegyek

A Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ) az Által-ér kerékpárút infrastruktúrájának fejlesztése érdekében kerékjegyet bocsátott ki, melynek negyedik sorsolása nyereményeinek átvételi határideje január 4-én lejárt. (2014.01.08.)

Részletek
Meg van az első bringatulajdonos

Tatabányán, a Városházán adták át a kerékjegy sorsolás egyik fődíját a megyeszékhely önkormányzata által felajánlott értékes kerékpárt. Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere, Horváthy Lóránt, Tata alpolgármestere (a KEM SZÖSZ elnöke) és Horváth Zoltán, a sorsolási bizottság oszlopos tagja adta át a bringát Pápai Lászlóné Irmának, a Volán SE természetjáró szakosztálya vezetőjének.

Részletek
Hangulatos, utolsó kerékjegy sorsolás

Az Által-ér-völgyi kerékpárút ünnepélyes átadását követően a Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége a negyedik, egyben utolsó kerékjegy sorsolását Tatabányán, A Vértes Agorájában tartotta. (2013.12.03.)

Részletek
Bringázhatunk az Által-ér völgyében

Átadták rendeltetésének a Tatát, Vértesszőlőst és Tatabányát összekötő Által-ér völgyi kerékpárutat. A projektzáró rendezvényt óriási érdeklődés kísérte. úgy a média, mint a közéleti személyek részéről. 
Részletek
Az új úton kerekezett a polgármester
 
Részletek
Már a szomszédban is aszfaltoznak

A kertvárosi körforgalomnál kezdődik az Által-ér-völgyi kerékpárút tatabányai szakasza. Itt a munkálatok kisé késében vannak, ugyanis a nagy esőzések miatt felázott a murvás, köves talaj, és nem szerencsés ilyenkor az aszfaltozás. Most, hogy az idő kedvezőbb lett (napsütés és szél, ami szárít), folytatódtak a munkálatok. (2013.10.21.)

Részletek
Aszfaltozzák a kerékpárutat

Látványos aszfaltozási munkák kezdődtek az Által-ér völgyi kerékpárút tatai szakaszán. A Fáklya úttól a Derítő-tóig közel 900 méteren fejezik be a munkálatokat. Október 29-ére ígérik a teljes szakasz elkészültét, november 5-étől pedig használatba vehetik a kerékpárutat.

Részletek

 

Projektnyitó a Lapatári malomnál

Projektnyitó rendezvényt tartottak a tatabányai Lapatári malomnál a Tatát, Vértesszőlőst és Tatabányát összekötő Által-ér-völgyi kerékpárút végső építési munkálatainak kezdete előtt. (2013.08.08.)

Részletek

 

Tervben van a második ütem

A Megyeházán mutatták be a 2014-20-as vidékfejlesztési programot és a megyei területfejlesztési koncepció tervezetét. Ennek keretében tett fontos bejelentést Horváthy Lóránt , a KEM SZÖSZ elnöke. Ezek szerint az Által-ér-völgyi kerékpárút 2. ütemet tervezik, amellyel a Tatát Tatabányával összekötő bringás utat Oroszlányig meghosszabbítanák. (2013.08.07.)

Részletek
Ami biztos, lesz bringás út!

Nemrégiben írtunk a Tatabányát, Vértesszőlőst és Tatát összekötő Által-ér-völgyi kerékpárút építésének váratlan nehézségeiről. A hír nyomán záporoznak a kérdések szerkesztőségünkbe. Hihetetlen, hogy mekkora népszerűség elé tekint a jövő bringás útja. (2013.04.28.)

Részletek

 

Késéssel, de épül a kerékpárút

Az FTK–Vértes-Út–Geotech konzorcium, az Által-ér völgyi kerékpárút kivitelezője már nagy elánnal építené a Tatát, Vértesszőlőst és Tatabányát összekötő bringás utat, ám ahogy várható volt, a száz éve nem látott hatalmas csapadék mennyisége alaposan megnehezíti a társaság dolgát. (2013.04.19.)

Részletek
Épülhet a kerékpárút


Az álomból valóság lett. Hamarosan megkezdődik a Tata, Vértesszőlős és Tatabánya közötti Által-ér-völgyi kerékpárút építése, miután a vizek városában a három település képviselői aláírták a beruházóval, az  FTK–Vértes-Út–Geotech konzorcium tagjaival a kivitelezői szerződést.

Részletek
Hanna piros bringát nyert

A Partner Mérnök Iroda által felajánlott gyönyörű piros kerékpárt Vörös Hanna, a baji Szent István-iskola harmadik osztályos diákja nyerte. Nagyon boldog az apró lány, ahogy mondta: majd belenő a nagy bringába. (2013.02.24.)

Részletek

 

„Aranyat” és kerékjegyet is kaptak

A hagyományokhoz híven telt házat vonzott a Kőkúti-iskola tornacsarnokában rendezett ünnepség, amelyen Tata 2012. évi legjobb sportolóit díjazták. Ez volt a város történetében a 16. elismeréseket átadó esemény, amelyen a díjazottakon kívül sok hozzátartozó és érdeklődő vett részt.

Részletek

 

Épülhet a kerékpárút

Az Által-ér völgyi kerékpárút kivitelezői szerződését sajtótájékoztató keretében írja alá Michl József polgármester az  FTK-Vértes-út-Geotech konzorcium képviselőivel. (2013.02.15.)

Részletek
Jelentkezett az első nyertes

Már jelentkezett is nyereményéért a Baji Szent István Iskola diákja, Horváth Balázs, aki a Tatabányai Polgármesteri Hivatal és a KEM SZÖSZ értékes ajándékcsomagjával gazdagodott. (2013.02.04.)

Részletek
Harmadszor is sorsoltunk

A Tatabányát, Vértesszőlőst és Tatát összekötő Által-ér-völgyi kerékpárút infrastruktúrája kialakításának támogatására a Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ) által kibocsájtott kerékjegyek vásárlói között megtartották a harmadik sorsolást a Tatabányai Polgármesteri Hivatal dísztermében.

Részletek
Öt bringa is gazdára vár

Sorsolás január 25-én! A Tatát, Vértesszőlőst és Tatabányát összekötő Által-ér-völgyi kerékpárút infrastruktúrája kialakításának támogatására a Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ) által kibocsájtott kerékjegyek vásárlói között eddig két sorsolást tartottak. A harmadikon, Tatabányán 5 kerékpárt is kisorsolunk egyebek mellett. (2013.01.21.)

Részletek
Kerékpárút és plusz sorsolás

A Tatát, Vértesszőlőst és Tatabányát összekötő Által-ér-völgyi kerékpárút infrastruktúrája kialakításának támogatására a Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ) által kibocsájtott kerékjegyek vásárlói között eddig két sorsolást tartottak. Az első Tatabányán volt a KEM SZÖSZ székházában, a második a Vértesszőlősi Polgármesteri Hivatalban. A harmadik sorsolásnak a Tatabányai Polgármesteri Hivatal ad otthont január 25-én (pénteken) 14 órakor.

Részletek

 

Újra sorsolunk januárban

A Tatabányát, Vértesszőlőst és Tatát összekötő Által-ér-völgyi kerékpárút közbeszerzési eljárásban megtörténtek kivitelezési ajánlattételek. A tervek szerint 2013 év januárjában válik véglegessé a nyertes pályázó, kivitelező.

Részletek
Által-ér-völgyi kerékpárút - Közbeszerzés

A Tatabányát, Vértesszőlőst és Tatát összekötő Által-ér-völgy kerékpárútra kiírták a közbeszerzési eljárást. Ezzel zöld utat kapott a beruházás, és a sikeres eljárás után a pályázatot elnyerő cég a tavasszal elkészítheti a várva várt bringás utat.

Részletek
A természetért tenni is kell

A megyei természetbarát szövetség rendezte a Nyugat-magyarországi (40. dunántúli) megyei természetbarát vezetők hagyományos találkozóját a Tatai Edzőtáborban. A konferencia vezetője Horváth Zoltán, Komárom-Esztergom megyei Sportszövetségek Szövetsége természetbarát szövetsége elnöke volt.

Részletek
Másodszor is sorsoltunk

Által-ér-völgyi kerékpárút. A Tatát, Vértesszőlőst és Tatabányát összekötő Által-ér völgyi kerékpárút infrastruktúrája kialakításának támogatására a Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ) által kibocsájtott kerékjegyek második sorsolását a Vértesszőlősi Polgármesteri Hivatalban tartották meg. (2011.05.10.)

Részletek
Kerékjeggyel az Által-ér-völgyi kerékpárútért

A Tatát, Vértesszőlőst és Tatabányát összekötő Által-ér völgyi kerékpárút legkésőbb az év végéig befejeződik. A Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ), a megvalósítás gesztora kerékjegyet bocsátott ki 200 és 500 forintos címletekben a kerékpárút építése támogatása céljából. Kerékjegy vásárlásával legyen Ön is a kerékpárút építésének támogatója!

Részletek
  Kerékjeggyel a kerékpárútért

A Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ) kezdeményezésére az Által-ér-völgyi kerékpárút infrastruktúrájának kiépítése érdekében kibocsátott kerékjegy első sorsolásának fődíját a tatai Molnár Mihály vitte el. A KEM SZÖSZ várja azon nyertesek jelentkezését, akik még nem vették át nyereményüket.

 
Részletek
Kik nyertek a kerékjeggyel?

A Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ) kezdeményezésére az Által-ér-völgyi kerékpárút infrastruktúrájának kiépítése érdekében kibocsátott kerékjegy első sorsolását december 21-én tartották Tatabányán, a KEM SZÖSZ székházában (Megyeháza – Fő tér 4.). A fődíjat, az M-Bike Kft. Tatabánya által felajánlott, mintegy 80 000 Ft értékű MTB kerékpárt a zöld színű – 1507-es sorsjegy tulajdonosa nyerte.

Részletek
Kisorsoltuk az MTB kerékpárt

A Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ) kezdeményezésére az Által-ér-völgyi kerékpárút infrastruktúrájának kiépítése érdekében kibocsátott kerékjegy első sorsolását december 21-én tartották Tatabányán, a KEM SZÖSZ székházában (Megyeháza – Fő tér 4.). A fődíjat, az M-Bike Kft. Tatabánya által felajánlott, mintegy 80 000 Ft értékű MTB kerékpárt a zöld színű – 1507-es sorsjegy tulajdonosa nyerte.

DECEMBER 21: A KERÉKJEGY 1. SORSOLÁSA

A Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ) kezdeményezésére az Által-ér-völgyi kerékpárút infrastruktúrájának kiépítése érdekében kibocsátott kerékjegy első sorsolása december 21-én 15 órakor lesz Tatabányán, a  KEM SZÖSZ székházában (Megyeháza épülete).

Részletek
Kerékjeggyel a kerékpárútért

A Tatát, Vértesszőlőst és Tatabányát összekötő Által-ér völgyi kerékpárút építése 2012 elején kezdődik, és legkésőbb az év végéig befejeződik. A Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ), a megvalósítás gesztora kerékjegyet bocsátott ki 200 és 500 forintos címletekben a kerékpárút építése támogatása céljából. Kerékjegy vásárlásával legyen Ön is a kerékpárút építésének támogatója!

Részletek

 

Kerékjegy és a Gerecse 50

Váratlan nehézségekbe ütközött a 31. alkalommal rendezendő Gerecse 50 teljesítménytúra, amelyet 2012-ben történetének során először nem április harmadik vasárnapján tartanak meg. (2011.11.25.)

Részletek

 

Turbacs Viktoré a KEM SZÖSZ-bringa

A 18. Vértes Expo pecsétgyűjtési nyereményjátékára a Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége kerékpárt ajánlott fel díjnak. A tatabányai Turbacs Viktornak kedvezett a sorsoláson a szerencse, így ő vihette haza a kiváló bringát. (2011.08.31.)

Részletek
Két keréken a Vértes Expóra

A 18. alkalommal megrendezett  Vértes Expo a „Tekerj velünk az expóra!” kerékőáros felvonulással kezdődött.  Az eseményen részt vett Michl József, Tata polgármestere és Horváthy Lóránt alpolgármester, a KEM SZÖSZ elnöke. (2011.08.27.)

Részletek


 

  Vértes Expón a KEM SZÖSZ

A Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ) Tatabányán, a megyeházán tartott sajtótájékoztatót, amelyen részt vettek a leendő Által-ér-völgyi kerékpárutat érintő három település polgármestere is. (2011.08.12.)

Részletek
Kerékjegy a bringás útért

A Tatabánya-Vértesszőlős-Tata útvonalú Által-ér-völgyi kerékpárút létesítéséhez nagy reményeket fűznek a három település lakói. Tatán és Tatabányán már a fő bringás útvonalra csatlakozás tervei is elkészültek, hogy minél jobban szélesebb körűen megvalósuljon az immáron 13 esztendeje dédelgetett álom. (2011.08.07.)

Részletek
Épülhet az Által-ér-völgyi kerékpárút

Újabb mérföldkőhöz érkezett az Által-ér-völgyi kerékpárút megépítése. A Tatai Polgármesteri Hivatalban aláírták projekt támogatási szerződését. Az esemény vendége volt többek között dr. Völner Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára. (2011.07.06.)

Részletek

Az év elején megkezdődhet a kerékparút építése - 2011.02.09.

Megvalósulhat a nagy álom - 2011.02.04.

Nincs akadálya az újabb pályázat benyújtásának (2010.05.12.)

Közkívánat az Által-érúti kerekparut (2009.08.25.)

 

 

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió