Bunyós címmeccs helyett üdülés Riminiben

 
A tatai Flórián Béla, a világ egyik legjobb profi ökölvívó bírója sorra kapja a nívós mérkőzéseket. A hétvégén az olaszországi Riminibe utazott, ahol profi Európa-bajnoki címmérkőzést vezetett volna. (2014.11.17.)

A tatai Flórián Béla, a világ egyik legjobb profi ökölvívó bírója sorra kapja a nívós mérkőzéseket. A hétvégén az olaszországi Riminibe utazott, ahol profi Európa-bajnoki címmérkőzést vezetett volna. (2014.11.17.)


 

–   Ilyen még nem fordult velem elő pályafutásom alatt, hogy az utolsó pillanatban elmarad a meccs. A mérkőző az olasz Matteo Signani és a francia Ahmed Rifaie lett volna, ám a derbi előtt néhány órával az olasz annyira belázasodott, hogy korházba kellett szállítani. Nagy volt a rohangálás a szervezők részéről, hiszen telt házas találkozó volt kilátásban, ráadásul a televíziós stábok is már készen álltak technikáikkal a közvetítésre. Így aztán nyaralás lett a „kirándulásomból” – mondta Flórián hazaérkezése után.

A franciák roppant bosszúsak voltak, kártérítést követeltek, mert felkészülésük sok pénzbe került. Ráadásul Ahmed Rifaie esélyesnek számított. Végül, újabb szerződést írtak, ami kötelezi az olaszokat, hogy december hatodikán pótolják az elmaradt gálát.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió