Hernádi visszatér Európába

 
A tavalyi szezon kihagyása után idén visszatér Európa hegyi versenyautó pályáira Hernádi László. (2014.04.10.)

A tavalyi szezon kihagyása után idén visszatér Európa hegyi versenyautó pályáira Hernádi László. (2014.04.10.)

 

A korábbi tízszeres FIA Zónatrófea-, ötszörös Európa Kupa-győztes tatai versenyző 2013-ban csak a szlalom pályaversenyeken szerepelt, míg idén klubja, a Tatai AC és Tata polgármestere, Michl József támogatásával ismét van esélye arra, hogy a rangos, immáron összevont FIA Challenge és Európa Kupa szériában villantson a Mitsubishi Lancer EVO VIII-assal versenyző tatai sportember.

 – A tavalyi évben anyagi nehézségeink miatt csak a szlalom bajnoki küzdelmekben vehettünk részt, míg idén ismét megnyílt a lehetőség arra, hogy a nemzetközi hegyi mezőnyben is megméressük magunkat, ami nagyon hiányzott – összegzett a kiskunlacházi szlalom bajnoki futamot követően Hernádi László, aki elmondta: jó versenyzéssel sikerült a második helyen zárnia, noha a megméretést csupán tesztként tervezte a versenynaptárába.

– Ennek ellenére a második helyet sikerült megszerezni – ismertette az autós, aki éppen a Lancer beállításait ellenőrizte. – Sajnos, egy igazán komoly nagy generálozásra nem volt keretünk, ugyanakkor örömteli, hogy a TAC és Michl József, tatai polgármester úr segítségével ismét útra kelhetünk Európa pályáira. Az első futamot a dél-spanyolországi Ubrigue hegyei között rendezik, ahonnan jó emlékeim vannak, hiszen két éve a harmadik helyet szereztem meg az igen erős mezőnyben. Nos, a visszatéréssel a régi, jól ismert, kemény ellenfeleket is „visszakapom”, de ez inkább öröm, mint bánat. Reméljük, hogy eredményeimmel meg tudom hálálni azt a bizalmat, amit kaptam.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió