Ferobox Event bokszgála Tatabányán

 
Az osztrák Freddy Lemmerer (9-12-0) lesz Baranyi Richárd (8-0-0) ellenfele a Ferobox Event november 15-ei gáláján, amelynek keretében majd’ két évtized után tér vissza a profi boksz Tatabányára, közelebbről a Földi Imre Sportcsarnokba. (2014.11.12.)

Az osztrák Freddy Lemmerer (9-12-0) lesz Baranyi Richárd (8-0-0) ellenfele a Ferobox Event november 15-ei gáláján, amelynek keretében majd’ két évtized után tér vissza a profi boksz Tatabányára, közelebbről a Földi Imre Sportcsarnokba. (2014.11.12.)

 

Az osztrák Freddy Lemmerer (9-12-0) lesz Baranyi Richárd (8-0-0) ellenfele a Ferobox Event november 15-ei gáláján, amelynek keretében majd’ két évtized után tér vissza a profi boksz Tatabányára, közelebbről a Földi Imre Sportcsarnokba.

 A kecskeméti Baranyinak ez lesz a kilencedik mérkőzése profiként, és ami még ennél is fontosabb, hogy az eddigi nyolcból, nyolcat megnyert – ráadásul hatot kiütéssel. A mostani meccsét 8 menetesre tervezik az osztrák Lemmerer ellen.

 Érdekesség még, hogy Baranyi mellett kötelek közé lép egy másik kecskeméti fiatal tehetség Laki Róbert (5-0-0) is, a nigériai származású, de hazánkban élő Uba George, aki Szentesen mutatkozott be a profik világában (és győztesen hagyta el a szorítót), valamint a székesfehérváriak kiválósága, a veretlen Törteli Balázs (7-0-0-) is. 

 Az M1 21.45-kor kezdődő élő közvetítésében Kelemen Balázs, Kovács Attila és Szellő Imre lesz látható.

A november 15-ei Ferobox Event gálára jegyek még kaphatóak elővételben a Földi Imre Sportcsarnokban és a Fortuna jegyirodában.

 
 
Szellő készen áll a harcra!

A volt orosz tagállamokban élő ökölvívók harcmodora, állóképessége minden ökölvívó számára kihívást jelent és a cirkálósúlyban ilyen dominancia mutatkozik most egy ideig, ha csak Lebedev, Drozd vagy Chakiev nevét említjük . Ezt a megállapítást tette Szellő Imre (2-0-0), amikor kiderült, hogy a Ferobox Event november 15-ei, tatabányai gáláján egy ilyen bunyóssal néz majd farkasszemet a 27 éves Giorgi Tevdorashvili (19-12-3 – 12 K.O./T.K.O) személyében.


 

A volt orosz tagállamokban élő ökölvívók harcmodora, állóképessége minden ökölvívó számára kihívást jelent és a cirkálósúlyban ilyen dominancia mutatkozik most egy ideig, ha csak Lebedev, Drozd vagy Chakiev nevét említjük . Ezt a megállapítást tette Szellő Imre (2-0-0), amikor kiderült, hogy a Ferobox Event november 15-ei, tatabányai gáláján egy ilyen bunyóssal néz majd farkasszemet a 27 éves Giorgi Tevdorashvili (19-12-3 – 12 K.O./T.K.O) személyében.

 A cirkálósúlyú mérkőzést nyolc menetesre tervezik, és Szellő úgy érzi, edzőjével tökéletesen felkészültek rá. Tulajdonképpen lendületben van, hiszen a szeptember 20-ai, szentesi gála óta mindössze néhány nap pihenőt engedélyezett magának, úgyhogy szakmailag és erőnlétileg sem lehet oka panaszra.

 „Pályafutásom első profi találkozóját egy grúzzal vívtam, és bár az én szempontomból sima meccs volt, az ellenfelem egyetlen pillanatra sem adta fel a küzdelmet, az utolsó utáni lehetőséget is igyekezett megragadni, hogy megnehezítse a dolgomat. Ez minden ex orosz srácra jellemző” – mondta Szellő, aki természetesen jó néhány videofelvételt megnézett Tevdorashviliről, akit a harcmodora és technikai tudása alapján erős ellenfélnek tart.

 „A szorítóban senki sem veszélytelen, bárki képes olyat előhúzni a tarsolyából, amivel meglepi az ellenfelét. Nekem az a dolgom, hogy mindenre felkészüljek, mert úgy érhet a legkevesebb meglepetés” – tette hozzá Szellő. 

 A november 15-ei Ferobox Event gálára jegyek kaphatók elővételben a Földi Imre Sportcsarnokban, és a Fortuna jegyirodában 2500, illetve 5000 forintért – a gálát az M1 élőben közvetíti 21.45 órától.

 
Kelemen Balázsé a főmérkőzés

Kelemen Balázs vívja a főmérkőzést a Ferobox Event szombati, tatabányai gáláján (a mérkőzést Flórián Béla vezeti), miután Kovács Attila sérülést szenvedett a francia Belinga elleni meccsen, így nem léphet a kötelek közé.


Kelemen (21-0-0, 13 K. O.) a cseh Bronislav Kubín (17-14-1, 10 K.O.) ellen lép szorítóba – s a két bunyós stílusából kiindulva látványos, izgalmas csatát ígér.

De ne szaladjunk ennyire előre!

„Kovács Attila szorítóba lépését én nem támogattam, – bár ő mindig kész meccselni -, mert úgy éreztem nincs száz százalékos állapotban, ilyenkor pedig mindig benne van a pakliban a tovább sérülés lehetősége vagy akár egy nem várt vereség – mondta Rácz Félix, a Ferobox Event társtulajdonosa. – Ezen a héten már elkezdhette a laza edzéseket, és a decemberi gálán szorítóba léphet, számára most ez a helyes út.”

„Csalódott vagyok, hogy nem bokszolhatok Tatabányán, hiszen Oroszlány közelsége miatt szinte hazai pályán léphettem volna a kötelek közé – mondta Kovács Attila. – A vállam szerencsére már gyógyul, és más jó hír is van: felkerültem a WBO világranglista legjobb 15 nagyváltósúlyú ökölvívója közé, 11. -nek.

Kelemennek is aktívnak kell maradnia, hogy legrosszabb esetben megtarthassa az előkelő 7. pozícióját a WBO világranglistán.

”Jól alakult a felkészülésem és örülök, hogy végre élőben bokszolhatok. Tavaly mióta megnyertem a WBO Nemzetközi övet nem volt rá lehetőségem. Kubín a rekordja ellenére jó kis bunyós és ha ki is kapott feladta a leckét az ellenfeleinek. Soha nem vettem senkit könnyedén, de most, hogy top 10ben vagyok a világranglistán tudom, hogy még jobban oda kell tennem magam hisz mindenki feni a fogát a helyezésemre és arra, hogy elvegyék a veretlenségemet. Azon leszek, hogy jó teljesítményt nyújtsak és ismét győztesen hagyjam el a szorítót” - mondta Kelemen Balázs zárásképp.

A gálán szorítóba lép még többek között Baranyi Richárd az osztrák Freddy Lemmerer ellen, Szellő Imre pedig a grúz Giorgi Tevdorashvili ellen húz kesztyűt. A gálát az M1 élőben közvetíti 21.45 órától.

 
 
Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió